Balmazújváros vs. DVTK – Hiába a hatalmas érdeklődés, nincsenek újabb vendégjegyek

Akt.:
Csak 306 Diósgyőr-szurkoló drukkolhat Balmazújvárosban
Csak 306 Diósgyőr-szurkoló drukkolhat Balmazújvárosban - © Fotó: Homoky György
Miskolc – A háromszázhat fős vendégszektort nem tudták bővíteni Balmazújvárosban a hétvégi bajnokira.

A labdarúgó NB I negyedik fordulójában, szombaton 18 órától a Balmazújvárosi Városi Stadionban bajnoki összecsapást rendeznek.

Óriási érdeklődés

A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Diósgyőri VTK mérkőzés iránt óriási érdeklődés mutatkozik, a vendégszektorba kiadott 306 darab bilétát a múlt héten csütörtökön percek alatt elkapkodták a piros-fehér drukkerek az internetes jegyértékesítés során. A listavezető csapat vendégjátékát többször ennyi Diósgyőr-drukker tekintené meg élőben a helyszínen, de a balmazújvárosi stadion befogadóképessége mindössze 2293 fő, és a rendező klub elsősorban a saját drukkereivel szeretné megtölteni a lelátókat.

A diósgyőri klub ennek ellenére megpróbált több jegyet kérni a múlt héten pénteken, és ezzel összefüggésben tartottak kedden délelőtt egy bejárást a balmazújvárosi létesítményben, biztonságtechnikai szakemberek bevonásával. Azonban ez a szemrevételezés nem eredményezte azt, hogy további jegyekhez juthatnának a diósgyőri drukkerek.

Nem bővíthető

– A legjobb szándékunk ellenére sem tudunk további jegyeket biztosítani a DVTK-drukkereknek, ugyanis a vendégszektor fizikailag nem bővíthető – nyilatkozta megkeresésünkre Lajos Ferenc, a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapatát működtető gazdasági társaság ügyvezetője. – Emiatt arra kérjük a diósgyőri csapat szurkolóit, hogy közülük csak azok keljenek útra, akik már most is rendelkeznek belépővel, mert itt, a helyszínen nem tudnak jegyhez jutni, ugyanis a hazai szektorokba érvényes bilétákat a mérkőzés napjának délutánján már biztosan nem árusítjuk, és ezeket egyébként is csak lakcímkártya bemutatásával lehet megvásárolni.


Ön szerint mi lesz a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Diósgyőri VTK mérkőzés végeredménye?

View Results

Loading ... Loading ...

Mégis az Újpest–Vasas lesz zárt kapus

Az Újpest FC-nek mégis a Vasas FC elleni, vasárnap 18 órakor kezdődő mérkőzése lesz zárt kapus az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága kedden levélben tájékoztatta az Újpestet a Ferencvárosi TC elleni hazai mérkőzéssel kapcsolatos határozat jogerőre emelkedéséről. A múlt keddi döntés értelmében az Újpestnek a soron következő hazai találkozóját nézők nélkül kell megrendeznie – a korábban kiszabott 600 ezer forintos pénzbüntetés befizetése mellett –, és mivel a klub nem fellebbezett, a határozat így érvénybe is lépett.

Nem volt borsodi ügy

Az MLSZ fegyelmi bizottsága keddi soros ülésén a Videoton–Újpest-mérkőzéssel is foglalkozott. Ezzel kapcsolatban a Videotont, mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírás megsértéséért, írásbeli figyelmeztetésben részesítette, az Újpestet szurkolói részéről pirotechnikai eszköz beviteléért és használatáért, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél szidalmazása), valamint hátrányosan megkülönböztető, rasszista megnyilvánulásáért (huhogás), továbbá tárgy játéktér közelébe történt bedobásáért újabb 600 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

Az első és a másodosztályban ezúttal (hosszú idő után) nem akadt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fegyelmi ügy.

– Berecz Csaba –



Így néz ki a szombati pályaválasztó vendégszektora
Miskolc - Balmazújvárosban kedden lehet biztosat tudni arról, hogy növelhető-e a vendéglétszám a stadionban. A labdarúgó NB I 4. fordulójában szombaton 18.00-tól Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Diósgyőri VTK meccset rendeznek Balmazújvárosban, a városi stadionban. A meccs iránt nagy érdeklődés mutatk...








hirdet�s