Balmazújváros: vége a temetői csendnek

A Békéscsaba elleni kupamérkőzés (5–0) után járt a „pacsi” a közönségtől Sigéréknek
A Békéscsaba elleni kupamérkőzés (5–0) után járt a „pacsi” a közönségtől Sigéréknek - © Fotó: Derencsényi István
Balmazújváros – Az Újváros csapatkapitánya, Sigér Dávid szerint ezután csak a három pontoknak lesz igazi értéke.

Szervezetten és szívósan küzdött a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő a hétvégén a felcsúti Pancho Arénában, ám a bajnokesélyes Videoton végül a 84. percben szerzett Juhász Roland-góllal otthon tartotta a pontokat. Az 1–0-s vereség egyben azt is jelentette, hogy az újonc újvárosiak rosszabb gólkülönbségükkel visszacsúsztak az utolsó, 12. helyre, azonban a 8. pozíciót elfoglaló Mezőkövesdtől mindössze három egységnyire helyezkednek el tőlük.

Féken tartották őket

A majdnem bravúrral végződött kilencven percről a Balmazújváros csapatkapitányával, Sigér Dáviddal beszélgettünk.

– Majdnem mindent megvalósítottunk, amit elterveztünk – mondta a középpályás. – Féken tudtuk tartani a Videoton támadósorát, amelyet kiváló játékosok alkotnak. Viszonylag kevés helyzetet tudtak kialakítani, különösebben nagy ziccerükre nem is emlékszem. A második félidőben felélénkültünk, birtokolni tudtuk a labdát, és többször felértünk az ellenfél kapuja elé. Mi is szerezhettünk volna találatot, de elégedettek lettünk volna az egy ponttal is a Videoton otthonában. A második játékrészben elég sok pontrúgást végezhetett el a házigazda, ezt próbáltuk minél jobban kivédekezni, de sajnos a végén ez egy alkalommal nem sikerült – fogalmazott a futballista.

Mint mondta, több játékostársa is letört a meccs után. – Eléggé temetői volt a hangulat az öltözőnkben a lefújást követően. Próbáltam mindenkit biztatni és elmagyarázni, hogy tisztességesen helytálltunk, ezért ne hajtsák le a fejüket. Nem feltétlenül a Videotont kell megvernünk idegenben, másrészt ezt megelőzően a Fraditól 5–0-ra kaptunk ki, ezért fontos volt, hogy kijöjjünk a gödörből. A Békéscsaba elleni Magyar Kupa-mérkőzésen ez sikerült, az egyik bajnokaspiráns, a Vidi ellen pedig hajszálon múlt a pontszerzés. Úgy vélem, visszanyerhettük az önbizalmunkat, hisszük, hogy működik ez a rendszer, amelyben futballozunk, és amellyel már nagyon sokszor jó eredményt értünk el. Most egy nagyon erős ellenféllel találkoztunk, biztos, hogy a következő mérkőzéseken több helyzetet fogunk kialakítani, nem lebecsülve ezzel a következő riválisainkat, de a Videoton nagyon erős gárda.

A jövőben tehát több lehetőségünk adódik majd a hátralévő bajnokikon, amelyek során három pontokat kell gyűjtenünk, mert az egy pont nem sok mindre elég, maximum időhúzásra”

– utalt a hátralévő tíz mérkőzésre Sigér. – Rosszabb a tabellára ránézni, ez tény, most újra leért a lift a földszintre. Innentől nincs más hátra, mint előre! Mi lettünk az üldözők ismét, nagyon nincs mire várnunk, nincs miért sakkoznunk, ez akár adhat egy plusz töltetet is, hiszen nekünk most már nyernünk kell.

TN


Fotó: Balmazfoci.hu
Balmazújváros - Az utolsó pillanatban csúszott ki a döntetlen a vendégek markából. Télies időben kellett pályára lépnie a Balmaz Kamilla Gyógyfürdőnek szombaton kora este Felcsúton a Videoton ellen az OTP Bank Liga 23. fordulójában. A folyamatosan szakadó eső, havas eső meglepő módon nem csak a p...








hirdetés










hirdet�s