2012.01.24 11:56; Frissítve: 2012.01.24 11:57


Balesetek hétfője – Használjuk a biztonsági övet!

A hét első munkanapján Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain 3 személyi sérüléses és 6 anyagi káros közlekedési baleset történt. Mindegyik esetben elmondható, hogy a járművezetők nem az út és látási viszonyoknak megfelelően vezették autóikat, illetve figyelmetlenségükből adódóan okoztak balesetet, melyek során négyen szenvedtek súlyos, illetve ketten könnyebb sérülést.

A reggeli órákban Kesznyéten irányából Tiszaújváros felé közlekedett személygépkocsijával egy 46 éves girincsi férfi. Haladása során járműve sebességét nem az út vonalvezetésének és az időjárási viszonyoknak megfelelően választotta meg minek következtében a jobbra ívelő útkanyarulatban az autóval megcsúszott a nedves aszfalton és az úttestről lehaladva a menet iránya szerinti jobb oldali vízelvezető árokba hajtva felborult. A baleset során a jobb hátsó ülésen utazó 76 éves asszony, aki nem használta a biztonsági övet, a járműből kiesett és súlyos sérülést szenvedett. A személyautó vezetője és másik utasa * mindketten bekapcsolták biztonsági övüket * nem sérültek meg.

Mezőcsát belterületén a délelőtti órákban személygépkocsijával közlekedett egy 44 éves ároktői férfi. Haladása során az egyik kereszteződéséhez érve megállt, majd tovább induláskor figyelmetlensége miatt későn észlelte a járműve előtt keresztirányba elhaladó 76 éves gyalogos asszonyt, akit járművével fellökött. A baleset következtében az idős nő elesett és súlyos sérülést szenvedett.

Az M3-as autópálya, jobb pályáján Mezőkövesd közelében a belső forgalmi sávban közlekedett a késő délutáni órákban személygépkocsijával egy 38 éves román asszony. A külső forgalmi sávban haladó tehergépkocsit előzte, majd a megelőzött jármű mellett történő elhaladást követően visszasorolt a külső forgalmi sávba. Ekkor az autó a nedves úttesten megcsúszott, majd az autópálya jobb oldalán kihelyezett dupla szalagkorlátnak ütközött. Ezt követően a gépkocsi a pályatesten keresztülcsúszva a baloldalon a füves útpadkára lehaladt, majd onnan visszasodródva a külső forgalmi sávban állt meg a belső szalagkorlát irányába fordulva. Az ütközések következtében a jármű világítóberendezései megrongálódtak. Ezt követően érkezett egy másik tehergépkocsi, melynek vezetője nem észlelte a kivilágítatlan járművet és nekiütközött az álló autónak, majd a bal oldali szalagkorlátnak és az útpadkán állt meg.

A baleset során a személygépkocsit vezető nő, akinek biztonsági öve nem volt bekapcsolva, súlyos sérüléseket szenvedett, a tehergépkocsi vezetője és egyik utasa könnyebb, míg másik utasa szintén súlyos sérüléseket szenvedtek. Ők mindhárman használták a biztonsági övet.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK BOON Sziréna
Kevesebb halálos, több csonkolásos munkabaleset volt az első negyedévben
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Kevesebb halálos, több csonkolásos munkabalesetet jelentettek az első [...] tovább »
Piros jelzésnél ütköztek Miskolcon
Miskolc - Anyagi káros közlekedési baleset történt Miskolcon az Uitz utcán hétfőn délután. tovább »
Őrizetben a bogácsi rablók
Bogács, Mezőkövesd - Egy 10 fős társaságból cigarettát kértek, majd kaptak is egy másik csoport tagjaitól, [...] tovább »
Brutális támadás az Avason: Magához tért az éber kómából
Miskolc - Magához tért az éber kómából az a férfi, akit két hónapja találtak meg összeverve az Avasi temetőben. tovább »
Végzetes vasúti baleset – Rendőrségi összefoglaló Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből
Borsod-Abaúj-Zemplén - Az elmúlt hétvége alatt a rendőrök számos ügyben intézkedtek Borsod-Abaúj-Zemplén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés