Baleset nélkül vezetnek évek óta az MVK sofőrjei

Baleset nélkül vezetnek évek óta az MVK sofőrjei
Baleset nélkül vezetnek évek óta az MVK sofőrjei
Miskolc – Több évtizedes hagyományt követve, a Miskolc Város Közlekedési (MVK) Rt. idén is köszöntötte azokat a járművezetőket, akik 7, 14, 21 illetve 28 éve vezetnek balesetmentesen.

A balesetmentes közlekedésért járó elismerések adományozásáról szóló rendeletet még 1992 decemberében hatályon kívül helyezték, azonban társaságunk úgy döntött továbbra is biztosítja ezt az erkölcsi és anyagi elismerést gépkocsi-és villamoskocsi vezető kollégáinak – mondta az Észak-Magyarországnak Braun Csaba, a cég marketing csoportvezetője. Kedden 45 munkatársuk vehette át elismerését, közülük négyen: Nagy ZoltánSzoták Béla, Szűcs István, és Tóth János autóbuszvezetők 28 éves balesetmentes közlekedésért.

ÉM-NSZR


 A névsor

7 éve balesetmentesen vezet

Bellérné Lipécz Szilvia, Barnóczki István, Csorba Róbert, Dohány Pál, Durst Róbert, Éliás Zsolt, Kiss Gábor, KollárJános, Kosztik Róbert, Molnár Krisztián, Nagy József, Orosz László, Pap István, Radóczi Roland, Répási Péter, Szűcs Gábor, Vígh Sándor 

14 éve balesetmentesen vezet

Kindlovits Zsolt, Tárkányi László, Fekete Gábor, Galambos Zoltán, Juhász István, Káposzta László, Koczán Pál, Nagy Róbert, Orosvári Attila, Piskóti György, Ribai Ferenc, Szabó Győző, Szávai Péter, Varga Tibor 

21 éve balesetmentesen vezet

Pintérné Váradi Éva, Varsányi Jenőné, Ankhelyi László, Ferge István, Koleszár István, Marada Tibor, Matéz Tibor, Maurer Gyula, Petrényi-Petrik Péter, Vismeg Péter 

28 éve balesetmentesen vezet

Nagy Zoltán, Szoták Béla, Szűcs István, Tóth Ján








hirdet�s