Állati elmék

Lehet és kellene is tűnődni a véleményszabadság megjelenési formáin, a véleményvezérek felelősségén. Bujdos Attila írása.

Horváth Csaba intelligenciakvóciense nagyjából egyenértékű egy rinocéroszéval. Az állítás Tarlós Istvántól való. Ő egyébként eredetileg mélyépítő mérnök. A mélyépítés, amennyire tudható, nem követel alapos biológia ismereteket, a Tarlós Istvánnal kapcsolatos közkeletű életrajzi adatokban pedig nincs nyoma, hogy lenne legalább magántermészetű érdeklődése az állatvilág vagy az ember, mint olyan szellemi teljesítménye iránt, ami a tudományban szerzett jártasság birtokában esetleg feljogosíthatná megalapozott összevetésekre.

Megjegyzem: a rinocérosz IQ-járól – úgy általában – nem könnyű hitelt érdemlő információkhoz hozzáférni.

Tarlós István amúgy nem reménybeli természetbúvárként mondta, amit mondott: Budapest főpolgármestereként mérte ellenzéki politikustársa értelmi képességeit egy állatéhoz.

Függetlenül attól, hogy tetszik vagy nem tetszik – nem tetszik –, a hazai közbeszédben eddig sem volt kérdés, hogy lehet-e állatként emlegetni a politikai ellenfeleket vagy úgy általában bárkit, hiszen véleménycikkekben ezt már eddig is meg-megtették. Ha lehet ezt így mondani: van tehát praxis, ami alapján lehet és kellene is tűnődni általában és konkrétan a véleményszabadság megjelenési formáin, a véleményvezérek felelősségén.

Amiről viszont most van szó, az új szint: a fővárosi közgyűlés ülésén hívta elő a reakciót a hatalom emberéből az ellenzéki kezdeményezés, miszerint legyen vitanap az elmúlt tíz év visszásságainak kibeszélésére. Az erkölcsi aggályok mellé – hogy nem megengedhető az állatozás – praktikus aggályok sorakoznak. Például, hogy a bunkóságra senki nem rendelkezik felhatalmazással, vagy még inkább, hogy ez nem érv semmilyen vitában, még akkor sem, ha valakinek egyszerűen nincs kedve vagy muníciója valamilyen vitához. A vita el nem spórolható része a mindenkori hatalom ellenőrizhetőségének, ami pedig alapja a demokratikus rendszereknek. Tarlós István egyéb megjegyzései illeszkednek az érdemi vitát feleslegesnek láttató mai hatalmi technikákhoz: akik most számon kérnek, korábban hatalmon maguk is hoztak erősen vitatható és vitatott döntéseket. Ez egyébként nem kis részben igaz is: a politikai garnitúra nem cserélődik olyan ütemben, hogy ez akár személyre szabottan is ne lenne helytálló. Nem mellékesen, az ellenzék egy része esetében ez az egyik lehetséges alapja a komoly hitelvesztésnek. Ez a velünk élő körülmény azonban nem teszi semmissé azt az elvárást, hogy a hatalom legyen elszámoltatható, viselje az ebből fakadó felelősségét.

- Bujdos Attila -