Baleset Lillafüreden: elszabadult a libegő egyik ülése

Akt.:
Illusztráció - Baleset Lillafüreden: elszabadult a libegő egyik ülése
Illusztráció - Baleset Lillafüreden: elszabadult a libegő egyik ülése - © Fotó: Ádám János
Miskolc, Lillafüred – Műszaki hiba lehetett az oka, hogy két libegő ülés egymásnak csúszott Lillafüreden.

„Karbantartás miatt a mai napon a libegő nem üzemel” – olvashattuk hétfőn a Lillafüredi Libegő Park honlapján.

Ezt megelőzte egy vasárnap délután történt kisebb baleset. Szemtanúk és a rendőrség sajtószóvivőjének elmondása alapján a következő történhetett: a libegő egyik üléspárjának rögzítése a kábelen meglazulhatott, emiatt elszabadult az ülés és nekicsúszott a mögötte haladó üléspárnak.

Horzsolások

A megcsúszó ülésben lévő egyik utas – elmondások szerint egy kislány – könnyebben megsérült. A hátsó üléspárban is ketten voltak – egy szülő és gyermeke –, nekik azonban az ijedtségen kívül nem történt bajuk.

Arról is hallani lehetett, hogy egy kislány kiesett az ülésből, de ezt Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője nem erősítette meg. Mint elmondta, a helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy fő könnyebben megsérült – horzsolásos sérülést szenvedett – bár mentő érkezett, de nem kellett kórházba szállítani.

Természetesen az eljárás megindult, hogy megállapítsák a balesethez vezető műszaki hiba okát.

Elektronikus levélben megkerestük a libegő üzemeltetőjét, válasz esetén információit közöljük.

ÉM-SZB


Baleset Lillafüreden – Csak vizsgálat után indul újra a libegő

Miskolc, Lillafüred – A hiba oka vélhetően az adott gondola „kötélszorító meghúzási nyomaték beállítására” vezethető vissza.








hirdetés