Baleset egy brit atom-tengeralattjárón két halottal

Baleset történt szerdán egy brit atom-tengeralattjárón. Két tengerész meghalt, egy pedig megsérült – jelentette be a londoni védelmi minisztérium.

A baleset a Trafalgar osztályú Tireless hajón következett be a Jeges-tengeren, szerdán hajnalban. A brit védelmi minisztérium közlése szerint a hajóorrban lévő légtisztító-berendezéssel történt valami, de a közleményből nem derül ki, hogy mi. A minisztérium szerint a tengeralattjáró egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben, nukleáris reaktorát a baleset nem érintette, a hajón nincs atomrakéta. A legénység szakszerű közbelépésének eredményeként csak kisebb sérülés keletkezett az orr-részben, a hajó gyorsan felszínre emelkedett, és a legénység biztonságban van, áll a londoni közleményben.

A brit tengeralattjáró amerikai hajókkal együtt vett részt egy közös hadgyakorlaton. A sérült brit tengerészt légi úton egy amerikai kórházba szállították.

A Tirelesst 1984-ben gyártották, de a légtisztítót a 2001-es felújításkor szerelték be. Ezzel a légtisztítóval eddig semmilyen baj sem volt, és az összes többi brit tengeralattjárón is ez a modell üzemel. Most a többi hajó légtisztítóját is átvizsgálják.








hirdet�s