Balaton Sound – Újabb nagyágyúk

Balaton Sound – Újabb nagyágyúk
Mindössze pár hete ismerkedhetett meg a nagyközönség az idei Heineken Balaton Sound fesztivál első nemzetközi sztárfellépőivel, és máris egy újabb tucat „nagyágyú“ fellépéséről számolhatnak be a szervezők, számos műfajban. A Heineken Nagyszínpad programját újabb két nemzetközi produkció gazdagítja.     

Pár napja került boltokba a B-52’s új albuma. A világ minden bizonnyal legbulisabb csapata – olyan klasszikus slágerekkel a hátuk mögött, mint a Loveshock, vagy a Flinstones családról készült film címadó dala – először lép fel Magyarországon.

B52’s – Love Shack
Akárcsak a brit Goldfrapp duója, akik szintén nemrég jelentették meg, világszerte toplistás új albumukat.

Goldfrapp – Strict Machine
Hosszas egyeztetések után a szervezők úgy döntöttek, két hazai csapatot hívnak meg a Balaton Sound nagyszínpadára: a Quimby és a Zagar örömmel fogadta a felkérést, akárcsak az a közel 50 magyar zenekar és DJ, akik a fesztivál többi helyszínén szerepelnek majd.

Zagar – Wings of love
Sokak örömére az elektronikus zene egyik korszakalkotó figurája, Richie Hawtin a vízparti T-Mobile Terasz vendége lesz. Személyében a detroiti techno és a berlini minimal vonal legnevesebb népszerűsítőjét köszönthetjük Zamárdiban. Ugyanezen a színpadon találkozhatunk az olasz Nicola Conté-val, aki a kora délutáni órákban kedvenc lemezeit mutatja be, majd később élő zenekarával is előrukkol.

Nicola Conté – Bossa nova
Az osztrák producer-mágus, URBS a G-Stone istállóból ezúttal a délutáni időszak aláfestő zenéit válogatja a strandolók számára. A Samsung Mobile Dance Arena színpadán újabb világsztárok és kuriózumok részvétele vált biztossá. Itt lesz a “house-szamuráj“, Satoshi Tomiie a felkelő Nap országából és a világjáró skót elektropopsztár, MYLO. A Heineken Balaton Sound felvállaltan stílusos eklektikáját mutatja, hogy a számos elektronika-központú produkció mellett a Los De Abajo, a pörgős mexikói rockzenekar a punk, a ska és a latin-folk határmezsgyéjéről szállít igazán vérforraló dallamokat, míg a két olasz úr koktél költeménye, a GABIN ízléses soul, funk és jazz muzsikák keverékét tárja elénk. Jimi Tenor, a finn zenemágus, korunk egyik legizgalmasabb zenésze, aki arcátlan módon vegyít afro, jazz, techno és pop elemeket. Ebből láthatunk ízelítőt Zamárdiban, a Heineken Balaton Sound programjában. Krafty Kuts, a breakbeat történelem egyik mérföldköve, feledhetetlen éjszakát ígér rajongói számára. Ugyancsak a fesztivál vendége lesz Dirk Swartenbroekx, aki Steve Buscemi néven került a köztudatba, s miután már megjárta a montreaux-i jazzfesztivált is, így a Heineken Balaton Sound sem maradhat ki számára. Jön egy orosz-balkán-romaska mixtúra Ausztriából, a Russkaja, mely egy igazi koncertzenekar: évi 200 bulit nyom Amszerdamtól Isztambulig. Érdemes megnézni!

 

További fellépőkről információ, és a jegyelővételi jegyek listája a http://www.balatonsound.hu oldalon olvasható. http://www.myspace.com/balatonsound

*Jegyelővételi helyek*



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s