Bajnokok Ligája: Buffon maga sem hitte volna

Bajnokok Ligája: Buffon maga sem hitte volna
© Fotó: AFP / Giuseppe Maffia / NurPhoto
Torino – A Juventus kettős győzelemmel jutott be a BL-fináléba.

Az idegenbeli 2–0-s siker után a Juventus hazai pályán 2–1-re legyőzte a Monaco együttesét, így az olaszok jutottak be a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe kedden este.

A zebráknak Mandzukic és Dani Alves szerzett kétgólos vezetést az első félidőben, amire csak Mbappé révén tudtak válaszolni a franciák.

Még nem értek el semmit

„Még nem értünk el semmit, győzni kell a fináléban is! Őszintén szólva, magam sem hittem volna, hogy még egyszer játszom majd BL-döntőben…– mondta a Juventus veterán, 39 éves kapusa, Gianluigi Buffon. „A BL-döntő volt az egyik nagy célunk erre az idényre, és elértük végül. Még mindig hihetetlen, hogy idegenben két góllal nyertünk, de nagyon kemény visszavágóra készültünk, mert ha nem így teszünk, pórul járhattunk volna. A BL-döntő mit sem ér önmagában, ha már ott vagyunk, nyerni akarunk. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jó formában futballozunk, nagyszerű a Juventus, fantasztikus csapattársaim vannak. Keményen kell dolgozni, és akkor az álmok valóra válnak…” – tette még hozzá a hálóőr.

Nézzük, miként látták a másik oldalon!

„Nagyon jól játszottak, értékesítették a helyzeteiket, mi pedig egyszerűen nem jól sáfárkodtunk a magunk lehetőségeivel. Az egész idényben keményen harcoltunk a Monacóért és a francia futballért, remélem, a következő szezonban még jobbak leszünk – mondta a Monaco kapitánya, Radamel Falcao.

HBN



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdet�s