Bajnoki rangadóval zárja az évet az Aluinvent-DVTK

Akt.:
Az ,,évzáró” vacsorát péntek este tartották a diósgyőriek
Az ,,évzáró” vacsorát péntek este tartották a diósgyőriek - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – A DVTK szakvezetője reméli, hogy ugyanaz a keret áll majd a rendelkezésére, mint Belgiumban.

A női kosárlabda NB I 9. fordulójában, vasárnap 17.00-tól a miskolci városi sportcsarnokban az Aluinvent-DVTK együttese a CMB CARGO UNI Győrt fogadja. Ezzel a mérkőzéssel együtt összesen három meccs hiányzik ahhoz, hogy az alapszakasz féltávjának eredménye ismertté váljon, de amikor a piros-fehérek idei utolsó találkozója véget ér, ekkora meglesz az első körnek a végeredménye, lévén a 9. fordulóból két meccset már korábban lejátszottak.

Aki a mostani hétvége előtt pillant rá a tabellára, és a DVTK-t keresi, fentről lefelé haladva néhány sorral le kell vinnie a tekintetét, lévén a megszerzett pontok alapján jelenleg csak a hatodik a piros-fehér gárda. Viszont ha nyer, ha nem, a Zalaegerszeget akkor is megelőzi, és ha a veretlenül listavezető Sopron győzni tud vasárnap Komlón, a PINKK Pécsi 424 vendégeként (ez az idei Európa Kupa sorozatban már sikerült nekik, 17 pontos különbséggel), és a DVTK is nyer, akkor sem lehetnek dobogósok Czankék. Mert ez esetben négy csapat áll majd azonos eredményességi mutatóval (6 győzelem, 3 vereség), és közöttük a kiírás szerint az egymás elleni eredmények rangsorolnak, és ebben a Diósgyőr jelenleg nem áll jól.

Fontos meccs

De nem szabad megfeledkezni arról, hogy a piros-fehérek eddig a riválisoktól vendégként kaptak ki, és, szemben a Győrrel, a PEAC-cal és a PINKK-kel, nem buktak el hazai rangadót (tegyük hozzá gyorsan: még nem is játszottak ilyet), és tudtak nyerni Zalaegerszegen, amit a PEAC és a Győr nem mondhat el magáról. Vagyis, ha a Diósgyőrnek az alapszakaszban sikerülne hoznia a hazai rangadóit, a Győr elleni vasárnapi bajnokit, és nem szenvedne váratlan vereséget egyetlen alsóházi csapattól sem, akkor az alapszakasz végére meglehetne a második hely, feltehetően a Sopron mögött. De ennyire talán nem kell előreszaladni, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője, Miguel del Jesús López Alonso is ezen a véleményen van.

– Messze még az alapszakasz vége, addig még sok minden változhat, de ebbe inkább most ne menjünk bele, maradjunk csak annál, ami most a legfontosabb: ez a Győr elleni bajnoki – mondta a spanyol szakvezető. – És, ha csak valami nagyon nagy dolog nem történik, és remélem, nem is fog, ugyanazokra a játékosokra számíthatok, akik csütörtökön este Belgiumban, az Európa Kupa-mérkőzésen pályára léptek. A korábbi sérültjeink állapota javuló tendenciát mutatott, Ciappina és Dubei játékára a Győr ellen is számítok. Remélem, hogy erre a rangadóra, az év utolsó meccsére mindenki felpörgeti magát, és győzelemmel örvendeztetjük meg a mérkőzésre kilátogató drukkereket.

ÉM-BCS


Női kosárlabda Európa Kupa

Női kosárlabda Európa Kupa, a még nem közölt magyar eredmények:F-csoport, 6. forduló: ESBVA-Lille (francia) – Uni Győr 82-59 (18-13, 22-24, 26-10, 16-12).
A csoport végeredménye: 1. ESBVA-Lille 8 pont, 2. Udominate Basket (svéd) 6, 3. Uni Győr 4 (az első két csapat jutott tovább).

G-csoport, 6. forduló: Young Cats (belga) – PEAC-Pécs 54-68 (12-19, 8-16, 16-14, 18-19).
A csoport végeredménye: 1. Nantes Reze (francia) 11 pont, 2. PEAC-Pécs 10, 3. TSV Wasserburg (német) 9, 4. Young Cats 6 (az első két csapat jutott tovább).

H-csoport, 6. forduló: PINKK Pécsi 424 – Basket Landes (francia) 55-69 (16-23, 13-23, 14-15, 12-8), Belfius Namur (belga) – Uniqa Euroleasing Sopron 54-83 (19-20, 11-20, 15-17, 9-26).
A csoport végeredménye:
1. Uniqa Euroleasing Sopron 12 pont, 2. Belfius Namur 9, 3. Basket Landes 8, 4. PINKK Pécsi 424 7 (az első két csapat jutott tovább).


A csoportküzdelmek befejezése után elkészítették a nyolcaddöntők párosítását, amely a következő (játéknapok: 2014. január 15., 22.):

  • Flammes Carolo Basket (francia) – Castors Braine (belga),
  • Belfius Namur Capitale (belga) – ESBVA Lille (francia),
  • Udominate Basket (svéd) – Uniqa Euroleasing Sopron (magyar),
  • PEAC-Pécs (magyar) – Besiktas (török),
  • Istanbul Üniversitesi (török) – Sparta&K M.R. Vidnoje (orosz),
  • Chevakata Vologda (orosz) – Maccabi Bnot Ashdod (izraeli),
  • Nantes Reze (francia) – Adana Botas (török),
  • Spartak M.O. Noginsk (orosz) – Mersin (török).








hirdet�s