Bajnoki döntősök, ha újra találkoznak: Sopron – Diósgyőr

Rasheed (fehérben) részese volt a Sopron tavalyi legyőzésének
Rasheed (fehérben) részese volt a Sopron tavalyi legyőzésének
Miskolc – A zsinórban három meccset elvesztett Sopron vendége lesz vasárnap este az Aluinvent-Diósgyőri VTK.

A női kosárlabda NB I 4. fordulójában a tavalyi évad két döntőse csap össze vasárnap 18:00-tól: az Uniqa Sopron az Aluinvent-DVTK-t fogadja. A két csapatban az a közös, hogy nem kezdték szemkápráztatóan az idei évadot, a Diósgyőr meglepetésre hazai pályán kapott ki a Ceglédtől két hete (69-71), és szerdán nyögvenyelősen nyert szintén hazai pályán a Szekszárd ellen (60-57), de a Sopron talán ettől is mélyebben van, nyolc nap alatt háromszor kaptak ki. A legutóbbi három meccsüket egyaránt idegenben játszották, ezek közül kettőt a legrangosabb európai kupasorozatban. Az Euroligában a francia Lille ellenében (78-44), és az olasz Schio vendégeként (97-61) is csak a zakókat gyűjtötték, a kettő között múlt vasárnap pedig a bajnoki veretlenségüket is elvesztették a PINKK elleni látogatásuk során (75-73). Az ilyen sorozatok meglehetősen ritkák a soproni csapat háza táján (a tavalyi évadban csupán négy meccset vesztettek el: kettőt a nemzetközi porondon, az Európa Kupa negyeddöntőjében az izraeli Maccabi Bnottal szemben, a bajnokságban pedig az alapszakaszban a PEAC-tól kaptak ki, a bajnoki döntőben pedig a Diósgyőr vendégeként).

Akkor rangadó

Két hete, a Cegléd elleni meccs előtt Horti Dóra, a diósgyőriek válogatott centere többek között azt is nyilatkozta, hogy várja a jobb csapatok elleni meccseket, és akkor még senki nem gondolta, hogy egy kevésbé jónak tartott gárdával szemben meggyűlik majd a baja a DVTK-nak.

– A szezon elején vagyunk, még mindig nem ismerjük egymást teljesen, igazából most formálódunk csapattá, és közben belefutottunk egy ilyen vereségbe, amire senki nem számított. Keményen dolgoztunk eddig is, de kiderült, hogy sokkal keményebben kell, mint eddig tettük, és talán még idejében jött ez a pofon – mondta a center, aki arra a kérdésre, hogy mi a véleménye arról, hogy több váratlan eredmény is született a bajnokság elején, így felelt: – Amikor három évvel ezelőtt itthon játszottam, volt három csapat, amelyik kiemelkedett a mezőnyből. Nem tudom, hogy annak köszönhető-e a mostani változás, hogy a kicsik feljöttek, a nagyok pedig gyengültek. Három forduló ment le a bajnokságból, a Cegléd és a Győr veretlen már csak, ami meglepő, és arra utal, hogy ez egy kiegyensúlyozottabb bajnokság lesz. Ha arról van szó, hogy a jobb csapatok gyengültek, akkor nem tudom, hogy ez jó-e, mármint a színvonal szempontjából, de arról az oldalról igen, hogy mindenkinek a maximumot kell nyújtania ahhoz, hogy nyerjen.

Arra is kíváncsiak voltunk, egy rangadón, mint amilyen a Sopron elleni meccs lesz, várható-e, hogy a tét olyan hatással lesz a válogatott centerre, hogy a teljesítménye az átlag fölé emelkedik.

– A legfontosabb az, hogy hasznára legyek a csapatnak – jelentette ki Horti Dóra. – Ha a csapat nyer és én három pontot szerzek, akkor is elégedett leszek. Fontosak a pontok, de lehet hasznosan játszani másképp is, védekezésben, asszisztokban, minden egyéb másban, ami a csapat eredményességét szolgálja.

ÉM-BCS



Felkészültek az extrára

– A Sopront ismerjük, feltérképeztük őket, nagy riválisaink a bajnokságban, az egyik nagy esélyesek a bajnoki címre. Ellenük, a mostani meccsen, saját magunkra kell koncentrálnunk, arra, hogy amit elterveztünk meg tudjuk vaslósítani – mondta Miguel del Jesús López Alonso, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője, aki arra a kérdésre, hogy mennyire jókor találkoznak a Sopronnal, hiszen a zsinórban elszenvedett három vereségük után szinte létkérdés számukra a győzelem megszerzése, a szakvezető ezt válaszolta: – Az alapmotivációja mindkét csapatnak megvan, hiszen a bajnoki döntőben egymás ellen játszottunk. Igaz, hogy ők most három vesztes meccsből jönnek, viszont bizonyára extra módon szeretnék megmutatni mindenkinek, a szponzoroknak, a tulajdonosoknak, a közönségnek, a szurkolóiknak, hogy több van bennünk. Mi viszont felkészültünk erre lelkileg, úgy várjuk a meccset, hogy ez nem okozhat meglepetést a számunkra.

A női NB I állása

1. Cegléd 4 4 – 285-223 8

2. Diósgyőr 4 3 1 327-227 7

3. Győr 3 3 – 231-204 6

4. PINKK-Pécsi 3 2 1 206-199 5

5. Sopron 3 2 1 239-178 5

6. Szekszárd 4 1 3 244-264 5

7. PEAC-Pécs 3 1 2 188-197 4

8. Vasas 3 1 2 186-226 4

9. Zalaegerszeg 4 – 4 247-300 4

10.BEAC 3 – 3 147-282 3




Sporthírek






hirdetés