Bajnok a Renegades!

Akt.:
Bajnok a Renegades!
Bajnok a Renegades! - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Kiegyensúlyozott és végig izgalmas mérkőzésen nyerte meg az idegek csatáját és a VI. Duna Bowl-t a Miskolc Renegades. A csapat 2015-től a Divízió I-ben folytatja tovább.

Ismét nem lehetett panaszuk a napsütésre a miskolci MVSC pályára kilátogatóknak, ugyanis zavartalan napsütésben, árnyékban is 31 fokban léptek pályára a Döntő résztvevői.

A Renegátok az elődöntőn bevált taktikával kezdtek, yardról yardra közelítették meg az ellenfél End Zone-ját, és itt is, mint az elődöntőben, Tóth Attila field goal-jával szereztek vezetést. 3:0

Nem kellett sokat várni a Hurricanes válaszára, Balog Szabolcs TD-jével és Madarassy Kristóf extrájával fordítottak az eredményen. (3:7)

A második negyed a Renegades revansával indult, Tóth Máté passzból szerzett TD-t, Tóth Attila pedig a plusz egy pontot. 10:7

Nem sokáig ülhettek a hazaiak a babérjaikon, Balog Szabolcs újabb TD-t szerzett, és bár az extra nem sikerült, Huricannes vezetéssel vonultak öltözőbe a csapatok. 10:13 (7:6)

A második félidő is ugyanolyan fordulatosan indult, mint amilyen az első volt, Bese Gergely hatalmas futása és Tóth Attila extrája után a Renegades, Czirák Márton touch downja és Király Dávid két pontosa után a Hurricanes vette át a vezetést. 17:21

Ekkor azonban jött Román József és pontos elkapásával ismét fordított a hazai csapat, Tóth Attila pedig biztosan gyűjtötte be az egy pontot. 24:21 (14:8)

A játék utolsó negyedére fejben sokkal összeszedettebb voltak a Renegátok, különösen a Defense alakulat, Venczel Tibor Attila és Janocskó Kornél labdaszerzései ugyanis folyamatosan sakkban tartották a vendégeket. Aztán Román József és Tóth Attila ismét remekelt (TD és extra), majd az irányító poszton végig kiválóan teljesítő Lakatos Bence is beért a Hurricanes End Zone-jába, Tóth Attila pedig beállította a végeredményt.

Miskolc Renegades – Budapest Hurricanes II 38:21. (14:0)

Pontszerzők: Román József (2TD), Lakatos Bence (1TD), Bese Gergely (1TD), Tóth Máté (1TD), Tóth Attila (1 field goal, 5 extra pont)

(Megjegyzés: zárójelben a negyedek eredményei.)