Bajnai: 30 milliárd forintból 31 új szakrendelő épül fel

30 milliárd forint uniós támogatásból 31 településen épül új szakrendelő – ezt Bajnai Gordon miniszterelnök jelentette be Zircen. A beruházások a következő hetekben, hónapokban indulhatnak. A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint a járóbetegellátó központok helyét úgy választották ki, hogy az eddig egészségügyi szempontból elmaradott településeken élők is könnyen elérjék az új rendelőket.

A dokumentum szerint: a 31 európai színvonalú, új szakrendelő két uniós pályázatnak köszönhetően épülhet fel. Az egyik önálló járóbeteg központok kialakításáról szólt, erre 22,6 milliárd forint állt rendelkezésre, amelyet 23 település nyert el. A másikat olyan járóbetegellátók létrehozására írták ki, amelyeket kórházon belül, a fekvőbeteg ellátás kiváltására alakítanának ki. Itt 6,7 milliárd forintot nyert el 8 kórház. A pályázatok lezárultak, a fejlesztési szerződések többségét is megkötötték, így a következő hetekben, hónapokban elindulhatnak a beruházások – áll a közleményben.

A Kormányszóvivői Iroda a dokumentumban emlékeztet arra, hogy Magyarországon egészségügyi célú fejlesztésre 2007. és 2013. között 453 milliárd forint áll rendelkezésre.








hirdet�s