Nagyvilág

2010.04.23. 14:16

Az EB gyors segítséget ígért Görögországnak

<p>Az Európai Bizottság (EB) pénteken azt ígérte, hogy az eurózóna tagállamai, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) gyorsan folyósítja Görögországnak a jóváhagyott hiteleket.</p>

"Minden gyorsan és hatékonyan történik majd"- hangsúlyozta a Washingtonban tárgyaló uniós pénzügyi biztos szóvivõje.
Az uniós elõírások szerint meghatározott menete van a hitel lehívásának, amelyet ráadásul egy hitelbírálat is megelõz. A pénzügyi biztos úgy vélte: nem lesznek nehézségei a hitel folyósításának, hiszen arról már korábban megegyeztek az eurózóna tagállamai.

Görögország pénteken kérte az IMF és az EU közös segélyének lehívásását. Athén azután döntött a 45 milliárd eurós hitel azonnali aktiválása mellett, hogy az EU statisztikai hivatala csütörtökön közölte: Görögország deficitje 13,6 százalékos volt. Az Eurostat korábban 12,7 százalékos hiányt prognosztizált. Görögország eladósodottságának mértéke már 2009-ben a GDP 115,1 százaléka, 273 milliárd euró volt. Az euró bevezetése óta nem volt arra példa, hogy egy közös pénzt használó ország olyan segítségre szoruljon, mint most a görögök.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!