Bagolyvár már lesz. Utána? Hogyan tovább?

Akt.:
Ráfér a felújítás az épületre
Ráfér a felújítás az épületre
Miskolc – Fejlesztik a vasút és villamoshálózatot Miskolcon? Kaptunk is választ a minisztériumból, meg nem is.

Még augusztust írtunk, amikor Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozta, a kabinet nagy lehetőséget lát a tömegközlekedésben, amelynek fejlesztése érdekében a villamos- és vasúthálózat összekötésével próbálkozik. Az országban ezt három térségben érdemes kipróbálni, mondta, Szombathely és Kőszeg, Miskolc és Miskolctapolca, valamint Szeged és Hódmezővásárhely között.

A továbbiakban nem említette megyeszékhelyünket.

Mire utalhatott?

Kérdeztük a miskolci önkormányzatot, hogy vajon milyen tervezett beruházásra utalhatott a miniszter, ám Koczák Szilvia sajtószóvivőtől azt a választ kaptuk, hogy kérdezzük meg magát a minisztert. Majd hozzáfűzte: „hivatalos értesítést az önkormányzat eddig még nem kapott. Így nem tudunk véleményezni sem”.

A miniszteri válasz jó sokat váratott magára, így volt időnk végiggondolni a dolgot. Felvetődött, hogy két olyan tervezett, de mostanában nem emlegetett beruházása van Miskolcnak, amely beleillene a képbe. Az egyik: a Tiszai pályaudvar és a Cementipari gépjavító közti iparvágányt szerette volna a város úgy átépíteni, hogy villamos járhasson rajta az egyetem irányába egészen a Vasgyárig. Ám kérdéses, hogy ha erről lenne szó, akkor hogyan illeszkedne az esetleges tervekbe Miskolctapolca.

Intermodális csomópontok

A másik terv az Y-híd beruházással függ össze, annak részeként intermodális csomópontot terveznek építeni a Tiszai pályaudvar környékére. (A csomópont lényege: többféle közlekedési eszköz, mód érhető el egy helyen, például helyi és távolsági közlekedés, taxidroszt, kerékpárút – a szerk.) Csomóponttervek egyébként többek közt a Bagolyvár térségére is készültek, e tervezett beruházásról ez év júniusában döntött is a miskolci közgyűlés, igaz, az egyik, jobbikos ellenzéki képviselő kétségét fejezte ki, hogy elkészülhet-e a beruházás az év végéig.

Pénteken megérkezett a miniszter sajtóosztályától a válasz, ám nem lettünk sokkal okosabbak. „A kormány elkötelezett Miskolc fejlesztése mellett, ezért számos területen, így a közösségi közlekedés korszerűsítésében is keresi a további lehetőségeket” írják, de semmi konkrét további fejlesztésről nincs benne szó, kérdéseinket figyelmen kívül hagyták. Részletesen kifejtik viszont, hogy Hódmezővásárhely és Szeged között már épül egy bizonyos TramTrain rendszer, ahol a villamos- és a vasúti közlekedés előnyeit ötvözik: a települések központját feltáró útvonalon húsz perc közelségbe hozza a két főteret. Hozzáfűzik, a tapasztalatokat a kormány fel fogja használni a tömegközlekedés további fejlesztésével kapcsolatos tervei és döntései során.

Ám hogy ez Miskolcra hogyan vonatkozna, nem derül ki a levélből.

Hajdu Mariann


Indul a beruházás

A miniszterelnökségtől kapott válaszból kiderül, hogy decemberben zárul a Felső-Majláthi villamos-végállomás fejlesztése. A közel 517,5 millió forintból megvalósuló projekt során a „Bagolyvár” épületének felújításával egy korszerű, modern közlekedési csomópont jön létre, írják, központi, magas színvonalú utasforgalmi és utaskiszolgálási ellátással, a közlekedési módok átjárhatóságát biztosítva. Az épületben egyéb közösségi közlekedést kiszolgáló tevékenységek is helyet kapnak, így – egyebek mellett a – több szolgáltatóhoz tartozó jegy- és bérletpénztár is. Az épület menetirányító végállomási funkciót kap.

Hogy is…?

Kétszeresen is izgalmas Lázár János pénteki bejelentése. A miniszterelnökséget vezető miniszter egyrészt azt mondta, hogy az utazók javára próbálják megváltoztatni a tömegközlekedést. Az olvasó már ekkor felkapja a fejét. Hogy is van ez? A tömegközlekedés nem az utasokért van? Akkor miért is? Hajdu Mariann jegyzete. tovább »