Bõ két hét múlva lesz a Nemzetiségi Filmszemle

Tizenkilenc filmet láthatnak az érdeklõdõk az idei Nemzetiségi Filmszemlén. A programot immár hatodik alkalommal rendezik meg március 4-én az Uránia Nemzeti Fimszínházban, és az elmúlt két év hazai kisebbségi filmjeivel lehetett pályázni- mondta a Független Hírügynökségnek Klein Judit szervezõ.

Hatvanöt film közül választotta ki a szakmai zsûri azt a tizenkilencet, amelyet levetítenek március 4-én, a VI. Nemzetiségi Filmszemlén a fõvárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban. A filmes mustrára bárki pályázhatott az utóbbi két évben készült alkotásával, csupán az volt az kikötés, hogy a film a hazai kisebbségekkel foglalkozzon.

Klein Judit szervezõ elmondta, hogy március 4-én délben lesz a megnyitó, és este nyolc óráig két teremben lehet majd megnézni a filmeket: az egyikben a versenyfilmeket adják le, a másikban pedig a Románia kultúrájával foglalkozó alkotásokat.

Az elsõ Nemzetiségi Filmszemlét 2001-ben rendezték, eleinte minden évben megtartották, de az utóbbi idõben -pénzszûke miatt- már csak kétévente- mondta Klein Judit.








hirdet�s