2011.10.21 14:30; Frissítve: 2011.10.21 14:36


Azonos súlycsoportbeli ,,bunyós” érkezik Kövesdre

Rosta István, az MKC szakvezetője Rosta István, az MKC szakvezetője
Kézilabda. A szerdai 40 perces produkciót kellene meghosszabbítani, 60 minutára.

A férfi kézilabda NB I 8. fordulójában, szombaton 18 órától a Mezőkövesdi KC együttese a Vairoauto-Pécs VSE gárdáját fogadja. Nem áll jól a Kövesd az idei bajnokságban, a tabella utolsó helyén szerénykedik, és az eddigi meccsein még egyetlen pontot sem sikerült szereznie. A hétközi, Tatabánya elleni, újabb vesztes bajnoki után Rosta István, az MKC szakvezetője úgy fogalmazott, hogy sorsdöntő lesz a Pécs elleni összecsapás. Pénteken arra a kérdésre, hogy ki számára, vagy milyen szempontból lesz sorsdöntő a találkozó, a kövesdi edző így felelt:

– Képletesen mondtam, nem a szó szoros értelmében véve. Azt szeretem volna jelezni, hogy ez egy rendkívül fontos mérkőzés lesz. Sorsokat valószínűleg nem fog eldönteni, de most jött el az a pont, az a pillanat, amikor megmutathatjuk a saját kategóriánkba tartozó ellenfelekkel szemben, hogy mit tudunk. Ökölvívó hasonlattal élve: eddig nehezebb súlycsoportból érkezett ellenfeleket kaptunk, akik el is vertek minket, akik most jönnek, azok a mi súlycsoportunkba valók, ellenük kell bizonyítanunk, hogy helyünk van a ringben.

Arra a felvetésünkre, hogy azonos súlycsoportbeli ellenféllel szemben sem lehet biztosra menni, Rosta István helyeslően válaszolt.

– Így van – jelentette ki a tréner. – Azért, mert a tabellaszomszéd érkezik hozzánk, az nem egyenlő azzal, hogy nyerünk is, bár természetesen ez a fő célunk. Az biztos, hogy a Pécs nem fogja könnyen megadni magát, több jó, rutinos játékosuk van, mint Hudák, Frei, Szögi és Kekezovic, utóbbi magyar gólkirály is volt. De ezzel együtt is, győznünk kell, nincs más lehetőségünk, ha kell szenvedve, ha kell vért izzadva.

Rosta Istvántól azt is megkérdeztük: mit kellene másképp csinálni a szerdai meccshez képest, a győzelem megszerzése érdekében?

– Szerdán, negyven percig a Tatabánya ellen is partiban voltunk, és úgy érzem, hogy van eredményünk, folyamatos a fejlődésünk, hiszen egyre több ideig tudunk partiban lenni az erősebb csapatokkal szemben – felelte az MKC edzője. – A hétközi meccsen első kétharmadában mutatott teljesítményt kellene kitolni, ezúttal hatvan percesre. Remélem sikerül, mert nagyon kellene már egy sikerélmény.

A férfi kézilabda NB I állása

1. MKB Veszprém KC 8 8 – - 311-192 16 

2. Pick Szeged 8 8 – - 274-206 16

3. Tatabánya Carbonex KC 7 5 – 2 207-167 10

4. Gyöngyösi KK 7 5 – 2 209-189 10

5. Ferencvárosi TC 8 4 1 3 233-208 9

6. Csurgói KK 7 4 1 2 203-185 9

7. Balatonfüredi KSE 7 2 2 3 164-181 6

8. Kecskeméti KSE 7 2 1 4 175-208 5

9. Orosházi FKSE 7 2 – 5 182-225 4

10. Tatai HAC 8 2 – 6 201-259 4

11. Varioauto-Pécs VSE 10 1 1 8 279-353 3

12. Mezőkövesdi KC 8 – - 8 191-256 0

ÉM

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK BOON-Sport-MKC
Közel négyezren a testébresztő női futógálán
Budapest, 2012. május 20., vasárnap (MTI) - Öt különböző távon állhattak rajthoz a résztvevők a vasárnapi, [...] tovább »
Így kellett volna mindig…
Tét nélküli mérkőzést vívott az NB I-től búcsúzó Mezőkövesdi KC férfi kézilabda csapata. tovább »
Nagypályások csatája, avagy nagy pálya, nagy tempó, nagy izgalmak!
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, [...] tovább »
MKC: Becsület is van a világon…
Tét nélküli mérkőzést vívnak a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabdázói, akik kiestek az élvonalból. tovább »
Labdarúgó NB I – Köszöntik a győri aranycsapatot
Győr, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - Gazdag program várja a szurkolókat pénteken a Győri ETO FC [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés