Friss hírek

2011.02.02. 16:56

Dílereket, futárokat, kábítószerfogyasztókat és egyben betörőket fogtak Komárom-Esztergomban

<p>Dílereket, futárokat, kábítószer-fogyasztókat és egyben betörőket fogtak el a rendőrök múlt héten Komárom-Esztergom megyében. Az egyenruhások összehangolt akciót tartottak, amely alatt fegyvereket, lőszereket és nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le. Összesen 18 ember ellen indult nyomozás.</p>

Az egyenruhások pénteken, lakossági bejelentés alapján mentek ki egy komáromi házhoz, miután felmerült a gyanú, hogy az ott élő házaspár kábítószert árul. Rögtön egy fogyasztó akadt az útjukba, őt őrizetbe is vették, mivel metamfetamin volt nála. Ezután átkutatták a házat, ahol szintén rábukkantak a fent említett drogra: a 9 kábítószerrel teli fecskendő egy női táskából került elő. Míg tartott a házkutatás, amikor egy szlovák drogfutár érkezett az újabb szállítmánnyal, valamint 150 ezer forint és 1500 euró készpénzzel. Az épületben emellett fegyverek is voltak, ezekre a hálószoba polcain bukkantak rá a nyomozók.

A rendőrök összesen 18 embert állítottak elő, köztük 14-et kábítószerrel való visszaélés miatt. Két fogyasztóról az is kiderült, hogy már kereskedtek is a szerrel. Közülük hárman előzetes letartóztatásban vannak, míg egyikük házi őrizetét tölti.

Az egyik házkutatásnál a rendőrök számítógépeket, informatikai eszközöket foglaltak le, amelyek lopásból származnak, pontosabban a neszmélyi iskolából vitték el őket január végén. A betöréshez egy diáknak is köze volt, ő volt a betörés értelmi szerzője, de részt vett az akcióban is. A betörés kapcsán újabb négy embert hallgattak ki gyanúsítottként, egyiküket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A rendőrség szerint gyakori, hogy a kábítószeres bűncselekmények lopásokhoz, rablásokhoz is köthetők. Mint itt is kiderült, a gyanúsítottak azért lopták el iskola eszközeit, hogy abból drogot vásároljanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!