Az utcán is gyűjti az aláírásokat a PDSZ

Mind a 23 megyei jogú város, illetve Budapest utcáin gyűjti majd az aláírásokat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). A tanárok a kötelező óraszám-emelés ellen indították az akciót. A tervek szerint összesen két alkalommal, egyszer áprilisban, egyszer pedig májusban állítják fel a városi standokat, az iskolákban azonban már folyamatosan gyűjtik a szignókat – mondta el a Független Hírügynökségnek Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke.

A közoktatási törvény módosítása miatt szeptembertől 20-ről 22-re nő a tanárok heti kötelező óraszáma. A pedagógusok úgy vélik, ez a tanórán kívüli foglalkozásokkal együtt túlzott terhet róna rájuk, ezért népi kezdeményezéssel fordultak az Országos Választási Bizottsághoz (OVB). A testület március 5-én hitelesítette az aláírásgyűjtő ívet; a PDSZ ennek kézhezvétele után, március 23-án el is kezdte az akciót a hazai iskolákban a 22 ezer PDSZ tag, illetve más szakmai szervezetek segítségével.

Az akcióhoz eddig a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), a Liga Szakszervezetek, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), illetve a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesülete (MANTE) csatlakozott, de a PDSZ egyezséget kötött a Pedagógusok Szakszervezetével (PSZ) is. Eszerint a konkurens érdekképviselet is támogatja a PDSZ akcióját akkor, ha ők is támogatják a PSZ saját népi kezdeményezését a közalkalmazotti bérfejlesztés érdekében.

A tanároknak két hónap alatt 50 ezer aláírást kell összegyűjteniük ahhoz, hogy az Országgyűlés napirendre tűzze a kérdést. Amennyiben valaki véletlenül a PDSZ-hez juttatja el a PSZ számára aláírt íveket, a szakszervezet vállalja, hogy két munkanapon belül átadja azt a társszakszervezetnek – mondta Kerpen.








hirdet�s