Az utcán akarta megerőszakolni a fiatal lányt Miskolcon

Akt.:
Miskolc – Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki Miskolcon megpróbált megerőszakolni egy fiatal lányt.

Szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság H. Levente 18 éves helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2016. március 15-én 11 óra 50 perc körüli időben Miskolcon, a Kis-Hunyad úton egy emeletes lakóház falához szorította a lányt, akivel közösülni próbált. A férfit azonban cselekménye közben megzavarták, így elmenekült a helyszínről.

A bejelentést követően a nyomozók 48 órán belül azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

A Miskolci Rendőrkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett és más hasonló bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható terhelttel szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására, amit az illetékes járásbíróság 2016. március 20-án elrendelt.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés