Az uszítás ellen – az interneten is

Miskolc – Közösség elleni izgatás
címén ismeretlen tettes ellen
feljelentést tett Gúr Nándor megyei
és Káli Sándor városi
elnök.


A feljelentés alapját a
boon.hu-n egy  felhasználó
/ Hunharc néven / beírt
hozzászólása képezi,
amelyben zsidók és
cigányok ellen uszított
adatgyűjtésre bíztatva –
ismertették
sajtótájékoztatójukon.


Hangsúlyozták, hogy úgy
érezték: lépniük kell nekik
is, kifejezésre juttatva, hogy efféle
gondolatoknak nincs helye sem a miskolci, sem
az országos közgondolkodásban. A
szabad vélemény
nyilvánítása nem boríthatja
fel a társadalmi békét –
tették hozzá.


A boon.hu kifejezésre juttatta:
üdvözöl minden olyan
lépést, amely az internetes
szólásszabadság

megtartása mellett szorít vissza minden
törvény és
jogszabálysértő, vagy a
közmorált sértő
felhasználói
megnyilvánulást és ebben partner
bármely esetben.


Ugy vélik,az
internethasználók
táborának csekély
részét kitevő, ám
önmagukra nézve semmilyen
mértékben nem
önkorlátozó emberek az
internet szabadságát
veszélyeztetik, azaz elvehetik
másoktól is a kommentálás,
véleménnyilvánítás
lehetőségét. A
moderálás mint technikai
lehetőség pedig csak egy
részét képes és csak
időlegesen kiszűrni a nemkivánatos
megnyilvánulásoknak: a harc a
kommentálók és a
moderátorok között
macska-egér játékká
változott, ahogy durvul a
közbeszéd Magyarországon,
vannak akik a moderálás
kijátszására utaznak
szándékosan és kifinomult
technikákkal.


A hosszú távon is hatásos
megoldás a
törvények betartatása –
ezért támogatja a portál az ezt
célzó lépéseket.


A közösség ereje is sokat
segíthet: ezért toborzott a BOON
is látván a közbeszéd
durvulását társadalmi
moderátorokat
is a
fórumfelületekre.


A jövőben megkeressük annak a
lehetőségeit is, hogyan lehetne még
hatékonyabban védeni a
törvénytisztelő
fórumozókat


 








hirdet�s