Az uniós homokórára nem pályázik senki – Magyar Hírlap

Senkinek sem kell a három évvel ezelőtt, az európai uniós csatlakozás alkalmából 350 millió forintos költséggel felépített Időkerék. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) nem akar új pályázatot kiírni, amíg nem lesznek valódi érdeklődők a sok vitát kiváltó műtárgy működtetésére.

A kincstár az év elején már tett kísérletet arra, hogy átadja a vagyonkezelői jogot, de az egyetlen pályázó – egy fővárosi taxivállalat – nem felelt meg a követleményeknek – írja a Magyar Hírlap. Szabó Kinga, a KVI megbízott vagyonkezelési főosztályvezetője a lap érdeklődésére elmondta: nem zárkóznak el a szerkezet tulajdonjogának átadásától sem. A korábbi nyilvános pályázatban a vagyonkezelés minimális időtartama öt év volt, a vagyonkezelői jog ellenértékeként pedig legkevesebb egymillió forintot kellett egy évre megajánlania a jelentkezőnek.








hirdet�s