Az újabb sikert „szajkózzák”

Csütörtökön hajnali háromkor meglehetősen kimerülten érkezett meg az NRK-Nyíregyháza együttese a pozsonyi portyáról.

Hosszas pihenésre nincs idő, hamar túl kell lépniük az UK Bratislava elleni ötjátszmás vereségen Kapuváriéknak, hiszen a Közép-európai Liga-mérkőzés után máris a Miskolc elleni hazai bajnoki vár rájuk. A borsodiaknál négy évet játszott Kovács Eszter, aki onnan utazott ki az Egyesült Államokba,  majd miután esztendő múltán hazatért Texas államból, eltöltött egy újabb évadot az MVSC-MISI-nél, aztán szerződést kötött az NRK-Nyíregyházával. Pénteken 18 órától annak a csapatnak igyekszik kellemetlen perceket okozni, ahová sok emlék köti.

Tarjánból indult

Alaposan átalakult leendő ellenfelünk kerete az elmúlt időszakban. Anélkül, hogy lebecsülném őket, úgy érzem, gyengültek. A két moldáv légiósuk, Kovaljova és Lupu nem tud annyi pluszt hozzátenni a játékukhoz, hogy komolyabb céljaik legyenek Szajkóék ellen. Az általunk idegenben könnyedén legyőzött Kecskeméttől például játszmavesztés nélkül kaptak ki – mutatta be a soros extraligás riválist Kovács Eszter, a 21 éves, 192 centis, ötszörös felnőtt válogatott center, aki Salgótarjánban kezdte pályafutását. A Nyíregyházi Főiskola másodéves hallgatója, levelező tagozaton közgazdaságtant tanul. „Közgázosként” biztos abban, hogy nem lesz „gáz” a Miskolc elleni bajnokin, sima, 3:0-ás győzelmet remél.

Versenyben a veretlennel

A szerdai vereség ellenére helytállt az NRK-Nyíregyháza Pozsonyban: a 112 perces játékidő során a házigazdák 123, a vendégek 116 pontot szereztek. Az UK Bratislava a Közép-európai Liga kilenc tagú mezőnyében veretlenül vezet, Ludvig Zsolt vezetőedző együttese egy győzelemmel és három vereséggel az ötödik helyen áll.

– Ladányi Tóth Lajos –








hirdet�s