Az új Patec gyár Miskolcon nyílik

Akt.:
Az új Patec gyár Miskolcon nyílik
Miskolc – A Patec Automotive szingapúri autóipari beszállító vállalat egyik egysége települhet Miskolcra.

Az erről szóló megállapodást szerdán írta alá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szingapúrban. Az MTI-hír szerint: szingapúri vállalatok magyarországi beruházásairól és magyar cégek szingapúri befektetéseiről tárgyalt a miniszter a délkelet-ázsiai országban, ahol több konkrét befektetésről, így egy új, Miskolcon létesítendő gyár építéséről is megállapodás született. Ennek értelmében a Patec Automotive szin­gapúri autóipari beszállító vállalat a jelenleg Kínában lévő gyártási tevékenységét folyamatosan áttelepíti Magyarországra, és ennek első lépéseként – ötmillió eurós beruházás keretében – új gyárat épít Miskolcon, ahol első ütemben kétszáz új munkahelyet teremt.

Már októberben is

Lapunk már tavaly októberben beszámolt arról, hogy a Takata mellé újabb cég települhet a miskolci Déli Ipari Parkba. Dr. Kriza Ákos polgármester és a PATEC igazgatója, Andy Wong ugyanis akkor írták alá azt a szándéknyilatkozatot, amely egy 15 ezer négyzetméteres csarnok megépítéséről szól és 2015 végéig 150 új munkahelyet jelent Miskolcon. A szándéknyilatkozat aláírásakor a Patec cég képviselője elmondta: több közép-európai ország – Románia, Szlovákia, Szerbia – is szóba került mint lehetséges beruházási helyszín, de a képzett, stabil munkaerő, az infrastruktúra és az egyetem magas szintű tudásbázisa miatt döntöttek Miskolc mellett. Azt is elárulták, hogy az új gyárban a Volkswagen csoport gyárainak készítenek préselt alkatrészeket, ablaktörlőket, kipufogó rendszereket.

A szerdai hír hallatán az önkormányzattól megtudtuk, az októberi szándéknyilatkozat megerősítése a szerdán megszületett megállapodás. További részleteket a korábbi sajtóanyagból sikerült megtudnunk: a foglalkoztatottak létszáma december 31-ig eléri a 150-et, de a teljes kapacitás 400 munkahelyet jelent. A tervek szerint a gyár megépítése év végén fejeződik be.

600 alkalmazott

A gyárról érdemes tudni: az anyacéget 1992-ben hozták létre Szingapúrban és azóta kutatási és fejlesztési központokat is építettek Japánban és Kínában, majd 2001 után gyártósorokat telepítettek Kínába, Indonéziába és Magyarországra, Miskolcra.

Jelen pillanatban a PATEC több mint 600 alkalmazottat foglalkoztat két kutatóhelyen, öt telephelyen és hat úgynevezett szolgáltató központban a világon.

– N. Szántó Rita –

 



Sporthírek






hirdetés