Az új center: Coulibaly Maliból

Naignouma Coulibaly
Naignouma Coulibaly
Szerdán este már az új afrikai center és a belga bedobó is edzésbe állhat a DVTK-nál.

Amiről elsőként az Észak-Magyarország számolt be tegnapi számában, az kedden megerősítést nyert: afrikai játékost szerződtetett az Aluinvent-DVTK NB I-es női kosárlabdacsapata. Ugyanis a piros-fehéreknél folytatja pályafutását Naignouma Coulibaly, a 191 centi magas center. A 25 éves mali-francia kettős állampolgárságú játékos az előző idény legjobb lepattanózója volt a francia első osztályban, átlagban 13,4 lekapott labdával, az Arras csapatában. Emellett kiosztott meccsenként 3,5 blokkot és dobott 12,2 pontot. Naignouma Coulibaly 16 éves kora óta Mali felnőtt válogatottjának a tagja, 2010-ben szerepelt a világbajnokságon is, 2013-ban 5. helyet szerezte meg az Afrika-bajnokságon, a Mondeville együttesével pedig két szezonban az Euroligában is játszott. Az új center korábbi klubjai: AS Commune (Mali), Toulouse (francia), Pleyber-Christ (francia), Basket Landes (francia), Poznan (lengyel), Pleyber-Christ (francia), Mondeville (francia), Arras (francia).

Arról, hogy mikor áll edzésbe a DVTK-nál az új center, és a diósgyőriek által tegnap bejelentett új igazolás, a belga Romina Ciappina, illetve, hogy mikor láthatják a drukkerek meccs közben a kosarasokat, valamint, hogy ki ellen és mikor kezdi a bajnokságot a piros-fehér gárda, arról az Észak-Magyarország szerdai számában lehet olvasni.



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek