Az ügynökök halála

Az ügynök halála nagyszerű színdarab. Willy Loman, az elhasznált, elkopott kereskedelmi ügynök drámája. Amikor láttam a darabot, a hatvanas években itthon még nem voltak ilyen ügynökök, a szocialista embertípusba ez nem fért bele. Kiss László írása.

Ma azért már itt nyüzsögnek körülöttünk a Willy Lomanek is, persze 2017-es verzióban. Ma az a harc zajlik, aminek a lényege, hogy a munkaadó megpróbálja maximálisan ellenőrizni és rászorítani, kényszeríteni a munkavállalót a teljesítményre. De aki beáll robotolni, azt sem ejtették a fejére, a védekezés ezer és ezer lehetőségét találják ki, amire a munkaadónak újra lépnie kell. Csak néhány ízelítő a mai fegyvertárból. A számítógépeken lehet távellenőrizni, hogy milyen programokat és mennyit használ valaki. Vagy ha úgy tetszik, dolgozik-e a programban, nyomkodja-e a billentyűket vagy csak megnyitotta az alkalmazást. De van ám billentyűnyomkodó megoldás is ellenszerként. Picit mechanikus, de működik. Avagy ott vannak a nyomkövetők. Hol jár az autóval az ügynököm? Látom a képernyőn, pontosan hol van, meddig és honnan hova, még azt is, lassan vagy gyorsan megy-e két pont között. No de azért műholdról még nem lesnek, ezért azt nem lehet tudni, vaj’ ha ott is van az ügynök, ahol kell, csak a mobilján néz filmet vagy valóban az ügyféllel tárgyal. Ezért fel is hívják az ügyfelet néha, megkérdezve, tényleg ott járt-e az ügynök? És mit mondott?

A Nagy Testvér figyel, mert a profit, a haszon hajcsárai ütik a dobot keményen. Ha eddig tíz ügyfélhez ment el valaki, ezután tizenkettőhöz kell. Majd egy év múlva tizenöthöz. Hogy hol van ennek a vége? Józan ésszel ezt nehéz felérni. Egy biztos azonban, hogy a totális megfigyelés, csesztetés, kontroll az abszurditásig vihető, csak egyvalamit hagy figyelmen kívül, jelesül, hogy emberek vagyunk. Akiknél a kedv, a kreativitás, a lelkesedés vagy csak az egyszerű „korrekt módon bánnak velem, így én is az teszem” érzése kulcskérdés az eredményességet illetően.

A fentebb emlegetett rommá ellenőrzött kereskedelmi ügynökök amúgy is hozzák a forgalmukat, meg így is, merthogy ebből élnek. De a szorgos és embertelen kontrollal szépen ki lehet ölni pont azokból a munkakedvet, akik a legtöbbre lennének képesek. Mondhatom nyugodtan, hogy a betegesen kontrollált munkakörökben csak a robotszerűen gondolkozó vagy kényszerből ott ülő ember marad meg. Az értelmesebbje menekül.

Sok helyütt rájöttek már, hogy bár a munkahely nem üdülőtelep, de azért nem árt, ha jól érezzük magunkat ott. Mivel életünk nagyobbik fele azzal telik el, hogy dolgozunk, hát nagyon nem mindegy, ezt hogyan éljük meg. Valahol olvastam, hogy a robotizáció fejlődése olyan tempójú, hogy ma nem is látjuk igazán, hányféle típusú munkahelyet fognak a jövőben robotokkal betölteni. De logikus is, ugyanis az az ív, amit ma ki lehet rajzolni számos munkahelytípus állandó teljesítményfokozási mániájából, nem vezethet sehova máshová, mint a robotokhoz.

Azért az még csak elképzelhető például, hogy legyen robotizált szupermarket. De hogy a kereskedelmi ügynökből hogyan lesz robot, azt nehezen tudom elképzelni. Hacsak nem úgy, mint a régi viccben, ahol a legsikeresebb könyvügynök úgy adja el a bibliát: vagy megveszik most, vagy itt felolvasom.

– Kiss László –








hirdet�s