„Az tény, hogy ez a műfaj kevés örömet okozott a tulajdonosunknak”

Akt.:
2012 szeptemberében még lelkes volt Leisztinger Tamás (jobbra), mert még a Rudolf leigazolását követő bemutatáson is részt vett
2012 szeptemberében még lelkes volt Leisztinger Tamás (jobbra), mert még a Rudolf leigazolását követő bemutatáson is részt vett
Miskolc – Sajtótájékoztatót tartott pénteken délután Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője.

A sportvezető elöljáróban a klubot érintő általánosságokról beszélt, többnyire mindenki által ismert dolgokat említett. Elsorolta, hogy az élvonalbeli labdarúgók tavaly őszi szezonja nem úgy sikerült, ahogyan tervezték, hiszen jobb eredményeket vártak. Ezért változtatásokra volt szükség, ennek jegyében néhányan elmentek, négyen pedig érkeztek. Utóbbiaknak helyük lehet a kezdőcsapatban, a keret jellemzője pedig az, hogy minden posztra két azonos tudású játékosuk van. A tulajdonosok mindent megtettek a sikeres tavaszért, most a gárdán a sor: a DVTK-nak a mezőny első felében kell végeznie.

Az ügyvezető kijelentése szerint a diósgyőri infrastruktúra szépen fejlődik, látható elemei vannak, a jövő télre már új műfüves csarnokkal is rendelkeznek majd. Örömhírnek nevezte azt is, hogy az MLSZ által kijelölt régióközpont lett a DVTK, amely az alközpontokat is felügyelni fogja majd, a leendő „mechanizmus” pedig jelentős eredményekkel kecsegtet az utánpótlás-nevelés terén.

Szabó Tamás – a labdarúgás után – rátért a többi „szakosztályukra”. Elmondása szerint az NB I-es női kosárlabdázók számára nem úgy sikerült a bajnokság első szakasza, ahogyan tervezték. Először a hazai játékosoknak adtak bizonyítási lehetőséget, ez nem úgy sült el, ahogyan várták, ezért változtattak, idegenlégiósokat hoztak és egy további változás is lesz még (egy játékost még igazolhatnak). A kosarasok az elkövetkező másfél hónapban fizikailag és taktikailag is a Magyar Kupa döntőjére hangolnak, de az ügyvezető szerint lesz esélyük arra is, hogy a megerősödött bajnokságban bekerüljenek a legjobb négy közé. Az mindenesetre tény – szögezte le az ügyvezető –, hogy a tavalyi keret lényegesen erősebb volt, mint a mostani.

Harmadszor nyerhetnek

A jégkorongozók a várakozásoknak megfelelően jól szerepelnek, szinte végig vezetve nyerték az alapszakaszt és kiharcolhatják zsinórban harmadik aranyérmüket a Mol Ligában – összegzett Szabó Tamás.

Az ügyvezető a sakkozókról úgy nyilatkozott, hogy várakozáson felül produkálnak, tőlük óriási eredmény lenne, ha dobogóra lépnének az élvonalbeli csapatbajnokság keretében, míg a DVTK asztaliteniszezőitől azt remélik, hogy kiharcolják a bennmaradást és ha ez így lesz, akkor mindenképpen erősítenek majd.

– ÉM-KT


Kérdezz-felelek

Szabó Tamás nem jött ki a sodrából, amikor szóba került Leisztinger Tamás háttértulajdonos többféle értelmezésre lehetőséget adó minapi nyilatkozata, ugyanis a Magyar Narancsban a labdarúgással kapcsolatos azon kérdésére, mely szerint ezt a befektetést most miként értékeli, válaszként ez jelent meg:

„Mély depresszió, rengeteg fájdalom. Sokba kerül, de a pénzügyeket figyelmen kívül hagyva is nyolc borzalmas pillanatra jut két jó. Sok és sokféle céget vezettem már életemben, de olyat még sehol nem tapasztaltam, mint a Diósgyőrnél. Az emberi problémák, a tisztesség hiánya, a teljesítmény nélkül adott nagy pénzek; nagyon kiábrándító.”

Ezzel kapcsolatban a DVTK ügyvezetője, Szabó Tamás leszögezte, hogy a felsoroltak nem a vezetést érintik, mert ha így lenne, akkor még nem ülne a székében. – Beszéltem Leisztinger Tamással, így tudom, hogy megállapításai egyértelműen a labdarúgásra vonatkoznak – közölte Szabó Tamás. – Az tény, hogy ez a műfaj kevés örömet okozott a tulajdonosunknak, a csapat ugyanis nem teljesített.


Három nappal „eltolták” a kupameccset, borult a DVTK programja

Három nappal „eltolták” a kupameccset, borult a DVTK programja

Albertirsán, az Ecsedi László Sportcentrumban kedden rende­­z­(het)­ik meg az MK-mérkőzést.

 

 

Nagy-fogás a DVTK-nál: van jobb oldali védő is

Nagy-fogás a DVTK-nál: van jobb oldali védő is

Az Újpest FC-től kivásárolt labdarúgó, Nagy Tibor szerdán már a DVTK-nál edzett. A védő megszerzésében Leisztinger Tamás vállalt anyagi áldozatot.

 

 

 

DVTK Jegesmedvék: Megvannak az FTC elleni párharc időpontjai

DVTK Jegesmedvék: Megvannak az FTC elleni párharc időpontjai

Elkészült a DVTK Jegesmedvék Mol ligás csapatának a rájátszás első körére, vagyis a negyeddöntőre vonatkozó órarendje.

 

 

Egy bajnoki Aluinvent-DVTK meccs a csapatjáték építése jegyében

Egy bajnoki Aluinvent-DVTK meccs a csapatjáték építése jegyében

A következő három hétben a tabella utolsó három helyezettje ellen meccsel az Aluinvent-DVTK.







0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdet�s