Az óvodakezdés sem volt olcsó

Horváth Kende és Bianka szülei számára sem volt könnyű az óvodakezdés
Horváth Kende és Bianka szülei számára sem volt könnyű az óvodakezdés - © Fotó: ÉM
Miskolc – Van olyan óvoda, ahol még a rajzeszközök költségeit is a szülők fizetik.

Sok szó esett tanév elején az iskolakezdés magas költségeiről, de sokkal kevesebb arról, hogy a kisebb gyerekek óvodába indítása sem egy-két fillér. Az egyik édesapa mesélte lapunknak, hogy két gyermeke ment az idén óvodába, ami igencsak megterhelte a családi költségvetésüket.

– A kisfiam már tavaly is óvodás volt, így legalább óvodászsákot nem kellett neki venni. A kislányomnak azonban igen. Szükség volt mindkét gyereknek benti cipőre, udvari cipőre és tornacipőre. Ez ugye 6 pár cipő összesen, és ha az ember jó minőségűt szeretne a gyermeke egészsége érdekében, akkor nem tudja megúszni párját 3 ezer forint alatt. De a gyerekek folyamatosan nőnek, úgyhogy a cipőket újra és újra cserélni kell. Ezenkívül szükség volt benti ruhára és kintire egyaránt. – sorolta.

Két gyerek 50 ezer

– Valamelyik nap úgy jött haza a kisfiam, hogy kilyukasztotta a kinti nadrágja térdét, úgyhogy az már mehetett a kukába. Jó lenne játszós dzseki is nekik, mert az udvaron hamar össze tudják magukat piszkolni, de erre már nem volt keret – sorolja az édesapa, azzal folytatva, hogy természetesen tisztasági felszerelést is meg kellett venni: fogkefe, fogmosópohár, havonta vinni kell 2 csomag papír zsebkendőt és egy csomag szalvétát. Fogkrém csak egy tubus kell egy félévre. Ezenkívül befizettek a szülők 2 ezer forintot tanév elején, ebből vesznek az óvónők vécépapírt.

Szerencsére másra nem kértek pénzt, de így is, mindent összevetve 50 ezer forintba került az óvodakezdés a két kicsinek. És még ott van a gimnazista nagylány, aki közel 40 ezer forintból indult iskolába, vázolta a helyzetet az édesapa. Hozzátette: szerencsére ők ki tudták gazdálkodni a nem kevés összeget, de ismernek olyan családokat, akik sokkal szerényebb körülmények között élnek, mint ők. Nekik biztos, hogy nem volt gondtalan az óvodakezdés.
Más szülők arra panaszkodtak, hogy nemcsak tisztasági felszerelést, de például rajzlapot, fénymásoló papírt és rajzeszközöket is kérnek a szülőktől az óvodák, igaz, nem kötelező jelleggel.

Mire van pénz?

De vajon miért hárul ilyen sok teher a szülőkre óvodakezdéskor? – kérdeztük Makár Barnabásnétól, a Pedagógusok Szakszervezete óvodai tagozatának megyei elnökétől. Elöljáróban jelezte: az óvodák anyagi lehetősége nagyban függ attól, hogy melyik önkormányzat a fenntartója. Miskolcon az érdekvédő ugyan beletekinthet a város óvodai költségvetésébe, de a számokból nem derül ki, hogy abból mennyi jut a dologi kiadásra. Az a tapasztalat ugyanis, hogy a költségvetés nagy része vagy egésze a bérekre és az intézmények üzemeltetésére megy el.

– Az óvodapedagógusok egyébként panaszkodnak, hogy játékokra, rajzeszközökre szinte semmi nem marad. Ezt az intézmények úgy oldják meg, hogy a hiányzó eszközöket alapítványi pénzből veszik meg, azaz a szülők pénzéből. Van, ahol alapítványi bált rendeznek a minél több bevétel reményében, de olyan óvodáról is tudni, ahol jótékonysági gulyáspartit szerveznek. Csoportpénzt ugyanis nem szabad szedniük az óvodapedagógusoknak – sorolja az érdekvédő. Hozzáteszi: az alapvető tisztasági szerek, a foglalkozásokhoz szükséges eszközök és a játékok költségének benne kellene lennie az óvodák költségvetésében.

Hegyi Erika


Fotó: Pixabay
Budapest - Egy alsós gyerek iskolakezdése 2018-ban átlagosan 48 000 forintba került a szülőknek, egy felsősé pedig 61 000 forintba - derül ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös felméréséből. Az MTI-nek csütörtökön elküldött elemzés szerint a közép- és felsőoktatási intézménybe járóknál a kiad...