Az OTP a legvonzóbb munkahely – Világgazdaság

Az OTP Banknál dolgoznának legszívesebben a végzős egyetemisták – derül ki egy a lap által közölt karrierelemzésből. A fiatalok körében a legkedveltebb munkahelyek közé tartozik még a KPMG és az Ernst&Young, illetve negyedik helyen a kormányzati szervek.

A felmérésből kiderült, hogy míg 2005-ben még a munkahelyi légkör és az előrelépési lehetőség számított fontosnak, tavaly már a fizetés játszotta a főszerepet a fiataloknál. Ezzel együtt már reálisabbak a bérelvárásaik is, hiszen tavalyelőtt még a 180 ezer forintot közelítette a kívánt bruttó kezdő jövedelem, 2006-ban ez már 145 ezer forintra csappant.

A fiatalok egyébként optimisták az elhelyezkedési kilátásaikat illetően. A megkérdezettek csaknem fele úgy látja, hogy kevesebb mint fél év alatt talál munkát, negyedük pedig bízik abban, hogy két hónap alatt lesz munkahelye.








hirdet�s