Helyi közélet

2015.10.18. 18:35

Mézes, édes, egészséges - Termelői nap Miskolcon

Miskolc - Szőlő és málé voltak a vasárnapi Termelői nap főszereplői Miskolcon.

Miskolc - Szőlő és málé voltak a vasárnapi Termelői nap főszereplői Miskolcon.

"A mustot jobban szeretem, mint a bort, tudtam, hogy itt megkóstolhatom" - magyarázta meg Kelemen Eszter, hogy miért látogatott ki vasárnap az Erzsébet téri, miskolci Termelői Napra. Sokat nem kellett gyalogolnia, hiszen a tér elején frissen, miniprésen átnyomott szőlőlevet kínáltak. Nem véletlenül, hiszen a Termelői nap témája ezúttal a szőlő és a málé volt. Ezeken kívül persze számtalan kézműves termék, helyi termelők portékái várták az érdeklődőket.

Ebéd előtt

Miskolcon minden hónap harmadik vasárnapján rendezik meg a Termelői napot, júliustól ez hagyomány a városban. Tegnap a rossz idő sem tartotta távol az érdeklődőket, főleg a kisgyermekes családokat. "A gyerekműsorra jöttünk ki, ebéd előtt jó időtöltés, míg anya elkészíti a vasárnapi finomságot" - mesélte egy apuka. De azért a kosarába is került ez-az, míg a gyerek a zenét hallgatta, addig bevásárolt: "A feleségem összeírta, mit kell venni, van, amit csak itt kapunk, így minden hónapban igyekszünk beszerezni belőle. Például a gyümölcslekvárok, amik tartósítószer nélkül készülnek, nem túl édesek, vagy a szörpök. A család nagy kedvencei."

Részletek a hétfői Észak-Magyarországban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában