Az osztrák fővárosban is simán hengereltek a Jegesmedvék

Az osztrák fővárosban is simán hengereltek a Jegesmedvék
Miskolc – Sorrendben tizennyolcadik mérkőzésüket is megnyerték péntek este a piros-fehérek.

Az érdeklődés nem verte az eget, a hivatalos nézőszám 159 volt. A vendégek voltak az abszolút esélyesek, ennek jegyében újabb győzelemre készültek.

Megint az első sor

Az első harmadban – túl a küzdelmen és azon, hogy a vendégek gyakran lőttek kapura – sem gól, sem kiállítás nem történt. Az események a második húsz percben gyorsultak fel. A 28. percben Miskolczi váltotta vezetésre Galanisz átadását (0-1), majd nem sokkal később Janisch akadályozásért kapott kétperces büntetést. A fórt a 32. percben Galanisz közelről értékesítette, a csatárnak pedig társai, Miskolczi és Magosi asszisztáltak (0-2). A 35. percben Ranftl késleltette a játékot, a játékvezetők ezért kiültették, de ezúttal megúszta hátrányát a bécsi alakulat.

Gyors gólok

A harmadik felvonásban gyorsan eldöntötték a 3 pont sorsát a Macik. A 42. percben Szabad bottal akasztásért bűnhődött, egy perccel később pedig Magosi góllal fejezte be a cicázást (0-3) és ezzel lehűtötte a hazaiakat, akik feladták a mérkőzést. A 44. percben Pavuk is betalált (0-4), innentől kezdve pedig már csak az volt a tét, hogy a hazaiak egyáltalán megzörgetik-e a hálót, vagy nullra veszítenek. Szinte felbillent a pálya, akkora tudásbeli különbség volt a liga címvédője és újonca között. A vendégek nem erőlködtek, soron következő mérkőzésükre tartalékoltak, míg az osztrák gárda képtelen volt átlendülni a holtponton. Valaki mindig a büntetőpadon csücsült, az eredményjelző azonban egy ideig még változatlan maradt. Az 55. percben azonban már jött az ötödik vendégtalálat, történetesen ismét emberfórból: ezúttal a védő Leppanen távolról jeleskedett (0-5). A miskolciak az 55. percben jutottak el a fél tucatig, amikor Kulmala is feliratkozott a gólszerzők közé (0-6). A nagyszerű napot kifogó DVTK-t elismerés illeti, mert ellenállhatatlan volt.

Vasárnap a Népkertben

A Macik legközelebb vasárnap este hazai környezetben lépnek jégre: a DVTK Jegesmedvék – Újpesti TE Erste ligás mérkőzés vasárnap 18 órakor kezdődik.

ÉM-KT



Jegyzőkönyv

Vienna Capitals II – DVTK Jegesmedvék
0-6 (0-0, 0-2, 0-4)

Bécs, 159 néző. V.: Németh M. Kókai – Árkovics, Pálkövi.

Vienna Capitals II: Tschrepitsch – Karitnig, Piff, Janisch, Schönwetter, Vendis – Kuqali, Leitner, Artner, Maurer, A. Maxa – Müller, Wolf, F. Maxa, Preiser, Szabad – Rohm, Ranftl, Schlögl, Thalhammer – Maros (kapus). Vezetőedző: Christian Dolezal.

DVTK Jegesmedvék: Kiss B. – Rusk, Leppanen 1 (1), Magosi 1 (2), Miskolczi 1 (2), Galanisz 1 (1) – Láda B. (1), Rantanen, Kulmala 1 (1), Vas (1), Pavuk 1 (1) – Joe (1), Vojtkó, Berta, Tóth A., Tóth G. – Bernáth, Albert T., Köllő, Ritó – Adorján (kapus). Vezetőedző: Mikael Tisell.

Kiállítások: 10, ill. 4 perc.

Christian Dolezal: – Lelkesedésünk önmagában kevés volt a helytálláshoz. A Miskolc lényegesen jobb csapat és ez a gólkülönbségben is megmutatkozott. Azt persze sajnálom, hogy a becsületgólt sem tudtuk összehozni.

Mikael Tisell: – Nagyon jól és fókuszáltan kezdtünk. A gól egy kicsit lassan jött meg, talán a hosszú ideút miatt eltartott egy ideig, amíg megtaláltuk a góllövő ütőnket, de türelmesek és összeszedettek voltunk. Az egész csapat remekül szerepelt, Kiss Bence remekül védett, úgyhogy elégedett vagyok a mai teljesítménnyel.


További eredmények:

  • Dunaújvárosi Acélbikák-UTE 3-1 (0-1, 1-0, 2-0)
  • SC Csíkszereda (román)-Ferencvárosi Torna Club 3-1 (1-1, 2-0, 0-0)
  • ASC Corona Brasov (román)-Fehérvári Titánok 5-1 (1-1, 2-0, 2-0)

A tabella:

1. DVTK Jegesmedvék 13 11 1 – 1 55-22 35 pont
2. MAC Budapest 14 10 – – 4 61-36 30
3. Ferencvárosi Torna Club 14 8 1 – 5 52-37 26
4. UTE 14 8 – – 6 40-36 24
5. SC Csíkszereda 13 7 – – 6 45-42 21
6. Dunaújvárosi Acélbikák 14 6 – – 8 37-41 18
7. ASC Corona Brasov 13 4 1 2 6 36-36 16
8. Fehérvári Titánok 14 3 1 2 8 40-63 13
9. EV Vienna Capitals 15 – 1 1 13 22-75 3









hirdet�s