Az orvoskamara tiltakozik a pluszadminisztráció miatt

Budapest – A Magyar Orvosi Kamara (MOK) határozottan visszautasítja azt a rendelettervezetet, amely szerint az idei évre juttatandó tízmilliárd forint egy részét csak pluszadminisztráció fejében kapnák meg a praxisok.

Éger István, a testület elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a megjelent kormányelőterjesztés-tervezetben foglaltakról szakmai egyeztetés nem volt, az abban foglaltak teljesen elfogadhatatlanok és szembemennek az államtitkársággal kötött – szóbeli – megegyezéssel is.

Kiemelte, az idei költségvetésben az alapellátásnak juttatandó plusz tízmilliárd forintból nemcsak a háziorvosok, hanem a védőnők és az alapellátásban dolgozó fogorvosok is pluszbevételhez juthattak, az így fennmaradó 5,9 milliárd forint kiosztását azonban a most megjelent rendelettervezet pluszadminisztrációhoz köti.

Éger István korábban az államtitkárságnak is jelezte és most is megerősítette, számukra elfogadhatatlan, hogy “ezért a pénzért bárki bármit kérjen, ez a pénz – ha úgy tetszik – jár”. Hozzátette: nem azért jár, “mert olyan szépek vagyunk”, hanem azért, mert a kormány 2014-ben úgy döntött, hogy meg akarja erősíteni az alapellátást.

Kifejtette, a dokumentumtervezet szerint az 5,9 milliárd forint praxisonként 75 ezer forint pluszforrást jelentene, amiből 25 ezret fixen megkapna az orvos, a fennmaradó 50 ezer forintért a hozzá tartozó betegek két százalékáról új típusú úgynevezett törzskartont kellene kitölteni.

Kijelentette: a MOK nem tűri, nem fogadhatja el ezt, és ez nem is lehet tárgyalási alap. “Ez a pénz jár az alapellátásnak” – mondta, megjegyezve: az alapellátók finanszírozása még mindig nem tart ott, hogy rentábilis legyen, és az orvos sem saját magának, sem az asszisztenciának nem tud tisztességes bért fizetni.

Úgy fogalmazott, az ilyen lépések politikailag károsak, a társadalomnak haszontalanok és feleslegesen hergelik velük a háziorvosokat.

Hozzátette, a szóban forgó rendelettervezettel kapcsolatban felvette a kapcsolatot az egészségügyért felelős államtitkárral és az emberi erőforrások miniszterével is, és jelezte nekik a kamara álláspontját.

A MOK elnöke beszélt arról is, hogy a testület továbbra is ellenzi az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) tervezett átalakítását. Jelezte, e témában sem kérdezték meg a szakmát, és emlékeztetett arra, hogy számos szakmai szervezet is kiállt az OEP függetlensége mellett.

Feltette a kérdést, hogyan legyenek konstruktív partnerei a kormányzatnak, ha sorsdöntő kérdésekben a szakmát meg sem kérdezik.

Az OEP esetleges megszüntetése hasznot nem hoz, kárt annál inkább okoz – közölte Éger István, aki szerint a szervezet megszüntetésének, esetlegesen más kormányzati szerv alá rendelésének terve nem szolgálja az olcsóbb állam megteremtését és a bürokráciacsökkentést, de helyrehozhatatlan, hosszú távon folyamatosan kárt okozó eredménnyel járna.

A MOK szerint az egészségbiztosítási pénztár megszüntetése nem egyszerűen egy intézmény végét jelentené, hanem egy olyan évszázados tradícióval való szakítást, amely Magyarországot – társadalmi egészségbiztosítási rendszerét illetően – messze kiemelte a világ államainak sorából.

– MTI –