2012.02.9 14:54; Frissítve: 2012.02.9 14:54


Az ország legnagyobb jégtörő hajója

Az ország legnagyobb jégtörő hajója
Gönyű, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – Két méter mélyen is képes megbontani a jégtáblákat az ország legnagyobb jégtörő hajója, a Széchenyi, amely csak nappal közlekedhet, ezért csak szombatra érhet Bajára; hajó kevéssel délután egy óra előtt indult el a gönyűi kikötőből.

 

A negyven méter hosszú, 420 tonnás vízkiszorítású Széchenyi legnagyobb merülése 1,9 méter, de – különleges csavarmozgásának köszönhetően – ennél mélyebben is képes megbontani a jégtáblákat.

A Mahart honlapján található adatok szerint a személyhajók legnagyobb merülése teljes terhelésnél 1,3-1,6 méter között van.

Vízügyi szakemberektől az MTI úgy értesült: a két, egyenként ezer lóerős dízelmotor hajtott Széchenyi 20-22 óra alatt teheti meg az utat a bajai téli kikötőig, ám mivel a jégveszély miatt korábban felszedték a hajózási útvonalat jelző bójákat a Dunán, ezért csak nappal közlekedhet.

Emiatt a hajó várhatóan Esztergomnál éjszakázik, és szombaton délelőtt érkezik meg célállomására, ahonnan – feladata teljesítése után vagy szükség esetén – mintegy 24 órás úttal tud visszatérni Gönyűre.

Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy a Széchenyi az Országos Műszaki Irányító Törzs utasítására indul a bajai téli kikötőbe, ahol csatlakozik a többi jégtörő hajóhoz, hogy szükség esetén az erősödő jégzajlás miatt azonnal megkezdhessék a kialakuló jégtorlódások, torlaszok bontását. Útközben már megmozgatja és darabolja az összeálló, zajló jégtáblákat, ezzel is segítve a jég könnyebb levezetését – ismertette a szakember.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
OGY – Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az állampolgárok tájékoztatásához és véleményének megismeréséhez [...] tovább »
Mal: teljesíthetetlen az ötnapos határidő, nincs technológia a vörösiszap-tározó lefedésre
Ajka, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Nem áll rendelkezésre a hatóságok által engedélyezett és bevizsgált [...] tovább »
OGY – Felfüggesztették az ittasan karambolozó fideszes képviselő mentelmi jogát
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az Országgyűlés hétfőn felfüggesztette a fideszes Tilki Attila [...] tovább »
OGY – Új törvényt hoztak a közadatok újrahasznosítására
Budapest, 2012. május 21., hétfő - Az Országgyűlés hétfőn új jogszabályt fogadott el a közszféra [...] tovább »
A forint erősödött az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest kora estére
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A forint erősödött hétfőn kora estére a délutáni és a reggeli [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés