Az orleans-i szűz ereklyéje egy egyiptomi múmiából való

Egy francia szakember szerdán bejelentette, hogy hamisak a franciák egyik legnagyobb nemzeti hősének, Jeanne d’Arcnak tulajdonított ereklyék. Philippe Charlier (sarlié) törvényszéki orvosszakértő és csapata szerint az orléans-i szűz szentként tisztelt csontjai és ruhájának maradványa valójában egy egyiptomi múmiából valók.

Franciaország védőszentjét, aki 19 évesen vezetett felkelést az angol hódítók ellen, 1431-ben eretnekségért máglyán elégették. Ereklyéi több mint négy évszázaddal később, 1867-ben kerültek elő egy párizsi gyógyszertár padlásáról egy korsóban, amelynek az volt a felirata: “Jeanne d’Arcnak, az orléans-i szűznek a máglyája alatt talált maradványok”.

Az ereklye valódiságát az is megkérdőjelezte, hogy annak idején az angolok megparancsolták, hogy az orléans-i szűz testét hamuvá kell égetni, majd a hamvait a Szajnába szóratták.

A törvényszéki orvosszakértő szokatlan módszerhez folyamodott: két francia parfümgyártási szakértőtől, profi “szagolótól” kért segítséget. A feltételezett ereklyén kívül 10 más szagmintát kellett elemezniük. A “szaglók” égett gipszet és vaníliát éreztek az orléans-i szűz maradványaiban. A vanília bizonyult nyomravezetőnek, mert a test bomlásakor valóban keletkezik vanillin, égéskor viszont nem.

A C-14 izotópos kormeghatározás azt hozta ki, hogy az “ereklye” az időszámításunk kezdete előtti 3-6. századból való. Korabeli egyiptomi múmiamaradványokkal végzett vegyi összehasonlító elemzés is ezt erősítette meg, ami pedig elszenesedésnek látszott a csontokon, az egyiptomiak által használt balzsam.