Sport - Foci

2012.07.13. 15:07

Miről beszélt Benczés és Elek?

Az Észak-Magyarország június 29-én írt róla, hogy pletykaként szóba került a válogatott Elek Ákos leigazolása is Diósgyőrben.

Az Észak-Magyarország június 29-én írt róla, hogy pletykaként szóba került a válogatott Elek Ákos leigazolása is Diósgyőrben. A lap akkor úgy fogalmazott: a bánrévei középpályás megszerzésének tulajdonképpen az (lenne) a legfőbb akadálya, hogy élő szerződéssel bír a Videotonnal, márpedig a piros-fehéreknél az a koncepció, hogy nem fizetnek futó kontraktussal bíró futballistáért. A héten azonban Gosztonyi András esetében megszakadt ez az elképzelés, mert a különböző korosztályos nemzeti együttesekkel remek eredményeket produkáló futballistát három szezonra leigazolta a Diósgyőr, annak ellenére, hogy élő szerződése volt a székesfehérváriakkal.

– A Puskás Akadémia NB II-es együttesénél edzem, éppen Benczés Miklós kezei alatt, aki korábban a Diósgyőr vezetőedzője volt – nyilatkozta az Észak-Magyarországnak pénteken kora délután Elek Ákos. – Természetesen szóba került kettőnk között a jövőm, az esetleges diósgyőri lehetőség, de ennél többet nem szeretnék elárulni. A múltkor is azt mondtam, jó lenne már az új csapatommal készülni, ez most hatványozottan igaz. Lassan indul a bajnokság, augusztusban válogatott mérkőzés lesz, és csak úgy várhatok reálisan meghívót, ha játszom, ha jó teljesítményt nyújtok. Nagyon bízom benne, hogy rövidesen eldől a sorsom; tudok róla, hogy a DVTK és a Videoton tárgyalásban áll egymással, ám nem vagyok percrekész az eseményekben, nem tudom, pillanatnyilag hol tartanak a dolgok. Nyilvánvaló, hogy szívesen igazolnék ,,haza", Miskolcra.

ÉM-MI


Elek Ákost mindig lenyűgözte a diósgyőri miliő, de a sorsa nem elsősorban rajta múlik.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!