Az „öregezés” volt a megélhetés Ózdon

Az „öregezés” volt a megélhetés Ózdon
Ózd – Idős embereket rabolt ki, lopott meg egy ötvenéves nő Ózdon. Bíróság elé állítják.

Az Ózdi Járási Ügyészség életkoránál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérlete, lopás bűntette és lopás vétsége miatt emelt vádat a többszörös visszaeső ötvenéves nővel szemben – tudtuk meg dr. Miskolci Lászlótól, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vezetőjétől.

A főügyész a beterjesztett vádirat alapján elmondta, hogy a vádlott nő 2016 nyarán egy általa korábbról ismert 84 éves nő lakására járt fel és próbált a bizalmába férkőzni. Egyik alkalommal elkérte a nő arany gyűrűjét, melyet ujjára felhúzott, majd elterelve a sértett figyelmét, kutatni kezdett a lakásban és mintegy 150 ezer forint készpénzzel távozott.

Négyszázezer forint

Többször is felment a hölgyhöz ebben az időszakban és mindig hozott el értéktárgyakat. Összesen mintegy 400 ezer forint kárt okozott az idős nőnek.

Hazáig követte

A vádlott nő 2016 szeptemberében az egyik napon, a délelőtti órákban figyelt ki egy 82 éves nőt, aki ételhordóval ment ebédjéért az egyik ózdi étterembe. A vádlott már az utcán felajánlotta segítségét, mert könnyű prédának gondolta az idős asszonyt. A nő ezt elhárította, de a vádlott hazáig követte őt.

A lépcsőházba is bement vele és egyre erőszakosabban követelte, hogy segíthessen az ajtó kinyitásában. Mivel erre a sértett nem volt hajlandó, ezért kezéből a lakáskulcsot kikapta, majd a nőt ellökte a folyosón. Az idős asszony hanyatt esett, elejtette járóbotját és szatyrát is. A vádlott a megszerzett kulccsal bement a lakásba, ahol értékek után kutatott, azonban ott nem talált semmi elhozható dolgot.

Elterelte a figyelmét

Kijött a lakásból, majd megragadta a sértett kezét és megpróbálta ujjáról erőszakkal lehúzni arany gyűrűjét. Mivel ez nem sikerült, távozott a lépcsőházból.

Hasonló módon próbált egy idős férfi bizalmába férkőzni, akihez azzal csengetett be, hogy egy szomszédjához jött, de elfelejtett kenyeret venni, ezért kért három szelet kenyeret. Így elterelve a sértett figyelmét, pénztárcájából elvett negyvenezer forintot, majd távozott a lakásból.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlott nő esetében az ügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

– ÉM-SZB –








hirdet�s