„Az opera olyan műfaj, amire haegyszer ráérzel, nem szabadulsz többé!”

Az est karmestere Fabrice Bollon
Az est karmestere Fabrice Bollon - © Fotó: Magánarchívum
Miskolc – Romantikus operával zárul a miskolci szimfonikusok bérletes hangversenysorozata.

Debussy Pelléas és Mélisande-jának koncertszerű előadását hallhatja a közönség a Művészetek Házában május 14-én este 7 órakor, a Bartók Plusz Operafesztivál társzervezésében. A hangversenyről és miskolci kapcsolatairól mesélt Fabrice Bollon, az est karmestere.

Gyakorlott, rutinos karmester, nemzetközi tapasztalatokkal, rengeteg műfajban otthonosan mozog, szerepel a repertoárjában szépszámú opera és a szimfonikus irodalom remekei egyaránt. Melyik igazán az ön műfaja, amit a leginkább sajátjának érez? Miért?

Úgy érzem, talán jobban vonzódom az opera műfajához, mert szeretem a kihívásokat a zenekari árokban. Ott soha nem lehet mindent ellenőrzés alatt tartani, folyamatos a csapatmunka az énekesek, a színházi rendező – aki más dolgokat emel ki a partitúrából – és a karmester között. Természetesen a karmester az egyik, aki vezeti az autót, de nem az egyetlen. Ahogy a szimfonikus repertoárt vezénylem, az teljesen más, én vagyok az est egyetlen vezetője, csak rajtam múlik, mennyi szabadságot engedek a zenészeknek. Erre mindig törekszem.

Franciaország, Németország, Egyesült Királyság, Magyarország… csak néhány ország, ahol már színpadra lépett. Miben különböznek a zenei kultúrák a világban? Hogyan látja a magyar zenei életet?

A zenei kultúra minden országban más, de mondhatni, lassan egy egységes, nagy, európai zenei kultúra kialakulása felé halad, különböző színfoltokkal. A karmesterek és a szólisták alapvetően sokat utaznak, megismerik a különböző országok zenéit, és ami még nagyon fontos tényező a nemzetközi életben, az a tanítás: a fiatalok külföldön tanulnak, kint végzik el a mesterképzést. De van néhány és lesz is néhány különbség a művészi játék terén a különböző országokban, egyrészt a nyelvi különbségek miatt, ami nagyban befolyásolja a koncepciót, a hangzást és az artikulációt. A magyar hangzás a lágyabbak közé tartozik csodálatosan fénylő, sötét hangzásvilággal.

Nemrégiben már vezényelte a miskolci együttest, és többször dirigált már a Bartók Plusz Operafesztiválon is. Hogyan érezte magát Miskolcon? Mi a benyomása a városról, a helyi kulturális értékekről?

Nagyon jól éreztem magam, és lenyűgöz, hogy ez a város, amely nem túl nagy, mennyire gazdag kulturális értékekben.

A közös koncert programja Debussy Pelléas és Mélisande-jának koncertszerű előadása. Milyen a kapcsolata ezzel az operával? Nehéznek tartja zeneileg?

A Pelléas egy nagyon nehéz opera, mivel semmi sem történik benne valódi akcióként, csak sugallja a történteket. Nagyon kevés tehát az esemény, leginkább az interakciók által zajlik a cselekmény, amit tévesen szimbolizmusnak hívnak. Persze Pelléas is egy szimbólum, de ezek inkább jelek. A tenger gyakran jelenik meg a történetben és a zenében, mint a sors, az ismeretlen végzet. Mindez különleges, finom nyelvezet. De ha egyszer ráérzel, akkor nem szabadulsz többé. Úgy működik, mint egy drog … Ilyen módon egy kicsit, mint Wagner.

Színpadi díszlet nélkül is érezhető mindez? Érdekes lehet a nézők számára, mit gondol?

Ezt az operát nagyon nehéz színre vinni, mert ha bemutatja a szereplők gondolatait, azzal megsemmisül a költészet és a stílus. Ha viszont nem mutatja be, akkor nem fogják érteni az interakciókat. Kényes egyensúlyt kíván tehát, amit nagyon nehéz megtalálni. Színházi rendezés nélkül, de a szöveggel – amit lefordítva kivetítünk, miközben játszunk – szeretnénk, hogy a közönség valóban megértse ezeket a kölcsönhatásokat, az emberek így megalkothatják a saját rendezésüket. Megértik az operát és részesévé válnak, ami persze egyéni, de biztosan nem rombolja le ezt a különleges esztétikát. Természetesen, ha megtalálják ezt az átmenetet, ahol megérthető a cselekmény és az esztétika, akkor az jobb lehet, mint egy koncert. De eddig csak egy ilyen rendezést láttam, mintegy 30 évvel ezelőtt, Bécsben…

Handa Eszter