Az önzetlen segítség ünnepe Pácinban

Az adományozónap résztvevői
Az adományozónap résztvevői - © Fotó: Bánhegyi Gábor
Pácin – Több tonna lisztet osztottak a Magyarok kenyere programban Pácinban.

Pácinban tartották a Magyarok kenyere program egyik adományozónapját csütörtökön délután a faluházban.

– 2017-ben a hetedik alkalommal adták össze Magyarország településein és a Kárpát-medence magyarok lakta vidékein a Magyarok kenyere program búzáját – mondta köszöntőjében Gégény Zsuzsanna, Pácin polgármestere, aki elmondta, a központi ünnepségre sütött 300 kilogrammos cipót a magyar liszten kívül beregszászi vízből, zentai kovásszal és parajdi sóval készítették, és ezt a kenyeret osztották szét az ünneplők között.

– Öröm számomra, hogy az agrárkamara a Bodrogközre is gondol – mondta beszédében dr. Hörcsik Richárd, a régió országgyűlési képviselője. – Ez a térség egykor Zemplén éléskamrája volt. A Bodrogköz ma is él és virul, termékeny földje van, ahol egy igen jelentős réteg foglalkozik a mezőgazdasággal. Ebben a régióban jó helyre kerül az adomány.

Fotó: Bánhegyi Gábor Fotó: Bánhegyi Gábor ©

– Egy olyan programnak vagyunk egy nagyon fontos állomásán, ami a közös ügyünkről szól – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. – Ez az önzetlen segítség ünnepe, ami igazából nem is egy kiragadott ünnepnap, hiszen számosan nap mint nap dolgozunk azért, hogy ha eljön az idő, akkor segíteni tudjunk másokon. Ebben az évben csak ebben a megyében 308 mázsa búzát adtak össze a gazdák, amelyből 18.500 kilogramm liszt készült.

Segítik a segítőket

– A fő cél az volt, hogy segítsük a rászoruló gyermekek segítését felvállaló szervezetek munkáját – mondta Taskó József, a B.-A.-Z. Megyei Gazdakörök és Gazdaszövetkezet elnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara B.-A.-Z. megyei elnöke. – Az első évben, 2011-ben 10 tonna búza gyűlt össze a felhívásra, mára ez a szám már meghaladja az 500 tonnát. A búzából készült lisztet pedig ezen az ünnepségen is szétosztjuk azon szervezetek között, akik tudják, kik a leginkább rászorultak a környezetükben.

– Köszönöm, hogy otthonról hazajöhettünk – mondta az adományozottak nevében Gábor Bertalan, a Szepsi Római Katolikus Esperesség esperese. – Ez nem játék a szavakkal, ez a valóság. Ez a kezdeményezés átnyúlt a határokon, a környezetemből is egyre többen csatlakoznak a mozgalomhoz, mert sokak számára az adományozás fontos és nemes cél.

– ÉM-BG –


Adományozottak

Szepsi Római Katolikus Esperesség: 2000 kg liszt
Magyar Református Szeretetszolgálat: 2000 kg liszt
Mezőcsáti Kistérségi Humánszolgáltató Központ: 1000 kg liszt
Szendrő városi Humánszolgáltató Központ: 1000 kg liszt
Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ: 1000 kg liszt
Erdőbényei Református Egyházközség: 400 kg liszt


A Magyarok kenyere

A Magyarok kenyere programot Korinek László pécsi jogászprofesszor kezdeményezte 2010-ben, amikor Pécs Európa kulturális fővárosa volt. A következő évben, 2011-ben 10 tonna gabonát gyűjtöttek össze, és az ebből őrölt lisztből sütötték a pécsi, valamint az országos augusztus 20-i ünnepi kenyeret és cipókat. A megmaradt lisztet a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány kapta, az általuk nevelt több ezer gyerek 4 havi étkezésének támogatására. A cipók eladásából származó kb. 1 millió forintból 300 rászoruló gyermek egy hónapig kapott meleg ebédet.








hirdet�s