Az öntés pillanatát örökíti majd meg az új szobor

Akt.:
A festmény, ami szintén megihlette a művészt
A festmény, ami szintén megihlette a művészt - © Fotó: Magánarchívum
Miskolc – Az Újgyőri főtéren az acélgyártásnak állít emléket Kraitz Gusztáv műve.

Az öntés pillanatát megörökítő salaktál kerül az Újgyőri főtérre, tudtuk meg Drótos Lászlótól, az LKM utolsó vezérigazgatójától, aki részt vesz a projekt lebonyolításában. A Miskolcon született Kraitz Gusztáv szobrászművész alkotása várhatóan őszre készül el, és a körforgalomnál állítják majd fel. A művész egyébként Svédországban él, de nem ismeretlen a miskolciak számára, hiszen ő jegyzi azt a két kerámiaalmát, amelyek a Szinva-teraszon láthatóak a patak mellett.

Alapja egy salaktál

A leendő szobor az acélöntés egyik pillanatát idézi, azt a pillanatot, amikor vörösre festette éjszakánként az eget a salaköntés. Az izzó, folyékony salak – mint a vas- és acélgyártás mellékterméke – szabadba történő kiöntése, az ezáltal sárgásvörös színűvé vájt esti égbolt neki is, mint bizonyára a környéken lakók ezreinek, felejthetetlen emléke maradt.

A szobor alapja egy salaktál – amelyet ócskavasnak nyilvánítottak – ez három méter magas és tizenhat tonnás. Ebbe kerülne a világítás, amely minden órában „bekapcsol” majd esténként, olyan lesz, mintha tűz égne benne.
Mint megtudtuk, a miskolci önkormányzat támogatásáról biztosította a programot, és a helyi társadalmi összefogással megvalósuló alkotást, a közreműködők koordinálását vállaló Miskolc Város Közoktatásáért Közalapítványra bízta.

Támogatókat várnak

Az emlékhely térelemeinek költségét részben az alkotó vállalta. A térkialakítás és a műalkotás alapjának elkészítését – mely 3 millió forint – társadalmi összefogással szeretnénk megvalósítani, ehhez a város polgárainak támogatását kérik. Az emlékmű alapjának és közvetlen környezetének, valamint közműellátottságának kiviteli tervei szeptember közepére készülhetnek el, az emlékmű átadása a tervek szerint november végére várható.

2016 márciusában számoltunk be utoljára arról, hogy szobrot állított Miskolc: Egressy Béni egész alakos szobrát, Kő Pál alkotását a Zeneiskola előtt.

Mennyibe kerültek?

Akkor kérdeztük a miskolci önkormányzatot, hogy az elmúlt években hány köztéri szobrot rendelt a város, és erre mennyit költött az önkormányzat. Megtudtuk, semennyit, mert 2014-ben és 2015-ben egyetlen egyet sem állíttatott. 2013-ban volt az utolsó, mégpedig Herman Ottó szobra, amely a lillafüredi függőkertben található.

A szobrot (Varga Éva miskolci szobrászművész alkotása) az MVF Kft. projektjében 2013 szeptemberében adtak át, 10 millió forintba és az áfába került Miskolcnak. 2016 májusában tervezték átadni (erről jövő időben beszélt akkor a miskolci önkormányzat szóvivője) a Szent Ferenc kerámia térplasztikát, ami ugyancsak NKA pályázati támogatással valósult meg.

– ÉM-HM –