Az önsegítő képességért…

Edelény, Miskolc – Társadalmi innovációs program indult a megyében.

Amikor és ahol a szaporodó gondokkal már nem tud sem az üzleti, sem a kormányzati szféra megbirkózni, vagy fel sem figyel ezekre a gondokra, szerephez jut a civil kurázsi, felértékelődnek a társadalmi szereplők által megalkotott új termékek, szolgáltatások, struktúrák és eljárások. Különösen igaz ez a perifériák esetében, ahol hiányoznak az üzleti szereplők, a társadalmi problémák eleve gátolják, illetve felülírják az üzleti innovációkat.

A Miskolci Egyetem Társadalomtudományi Kiválósági Központja nem kevesebbre vállalkozott, minthogy a felsőoktatási intézmények tevékenységeinek harmadik, a társadalmi felelősségre alapozott szolgáltatásokból álló lábaként beindítsa a régió helyi társadalmi innovációs tevékenységének szakmai segítését. A projektindító rendezvény szerdán volt az Edelényi Kastélyszigeten.

Három fő célkitűzés

Mint megtudtuk, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának programja három fő célkitűzés mentén kívánja a területi fejlődést előbbre vivő társadalmi innovációkat elindítani.

Egyedi sajátosságokkal

Első helyen áll a térség összekapcsolása a régió központjával, a tágabb térségbe történő gazdasági, társadalmi és politikai integráció – térségi integráció. Ugyanilyen fontos a térségi önellátás fokozása – helyi gazdaságfejlesztés. Utoljára, de nem utolsósorban szerepel a célok között a térséget a többi térségből kiemelő egyedi sajátosság megtalálása, vonz­erővé formálása – térségi identitásépítés.

ÉM-SZB



Sporthírek