Az ombudsman szerint jogsértő a nagykörúti pótlóbuszok ügye

Jogsértőnek tartja az ombudsman, hogy a BKV nem közlekedtet alacsonypadlós pótlóbuszokat a nagykörúti villamospálya felújítása idején. Szabó Máté arra kéri a BKV vezérigazgatóját, hogy intézkedjen az ügyben és legalább meghatározott időközönként biztosítsa a mozgássérültek tömegközlekedését. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa keddi közleményében felhívja a figyelmet a fogyatékossággal élők jogairól szóló nemzetközi egyezményre, amelyet Magyarország is aláírt.

A BKV augusztus 1. és 19. között újítja fel a nagykörúti villamospályát a Blaha Lujza tér és a dél-budai végállomások között. Az ombudsman a sajtóból értesült arról, hogy a közlekedési társaság ezalatt csak a régebbi, lépcsős pótlóbuszokat közlekedteti, az alacsonypadlósakat nem. A buszok ugyanis a villamospályán közlekednek majd, ahol az utóbbi járatok nem férnek el egymás mellett. A BKV más buszjáratokat, illetve a kétszer annyiba kerülő midibuszokat javasolta a mozgássérülteknek.

Szabó Máté szerint a tömegközlekedésben is kiemelten kell érvényesülnie az esélyegyenlőségnek, és alapvető követelmény, hogy legalább meghatározott időközönként, különösen a kiemelt útvonalakon lehetővé kell tenni a mozgássérült emberek közlekedésben való önálló részvételét. Az ombudsman arra figyelmeztet: a nemzetközi egyezmények szerint az államnak mindenkivel azonos alapon kell biztosítania a fogyatékossággal élő személyek számára a közlekedéshez való hozzáférést, ez pedig magában foglalja a hozzáférési akadályok és korlátok beazonosítását és felszámolását. Szabó Máté arra kéri Kocsis István vezérigazgatót, hogy haladéktalanul intézkedjen az alapjogsérelem elkerülése érdekében.








hirdet�s