Az oktatási tárca szerint szerencsétlen a mostani bizonytalanság-

A szakszervezetek által becsült 8-10 ezernél jóval kevesebb pedagógus állása fog megszűnni várhatóan a tanévkezdés után – mondta az RTL Klub Híradójának reggeli kiadásában Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára. Pontos számot azonban ő sem tudott mondani.

Arató Gergely szerint az iskolákat fenntartó önkormányzatoknak már tavasszal rendelkezésükre állt minden, hogy meghozzák az átszervezéssel, vagy az esetleges bezárásokkal kapcsolatos döntéseiket. Jogilag azonban még augusztus végéig van erre lehetőségük, ez a bizonytalanság az államtitkár megfogalmazása szerint nem szerencsés. Éppen azért viszont, mert még van idejük az önkormányzatoknak, a pontos számok sem ismertek, hogy mennyi iskolát fognak bezárni. Egyelőre úgy tűnik, hogy csaknem 500 iskolát érint majd az átszervezés, ebből a szaktárca tudomása szerint 22-t fognak megszüntetni.








hirdetés




hirdet�s