Az oktatási miniszter még nem tudja, pontosan hány pedagógust bocsátanak el

Egészen biztos, hogy nem tízezres nagyságrendről kell beszélni a pedagógus elbocsátások kapcsán – mondta csütörtökön az oktatási miniszter. Hiller István csak részadatokat tudott mondani az ügyben, részletes tájékoztatást az iskolakezdés napjára ígért.

Az oktatási miniszter cáfolta, hogy az új tanévben tízezer pedagógus marad állás nélkül. Hiller István egy csütörtöki sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta: egyelőre nincsenek pontos adatai, mert az iskolák fenntartóinak, vagyis zömében az önkormányzatoknak a tanév kezdete előtti utolsó napig kell bejelenteniük, hány munkatársuktól válnak. Az adatok folyamatosan érkeznek, és a tárcavezető azt mondta: egészen biztos, hogy nem tízezres nagyságrendről van szó. A végleges adatokat az iskolakezdés napjára ígérte.

Hiller István egyelőre budapesti részeredményről tudott beszámolni: a fővárosi fenntartású középfokú intézményekben csütörtök reggelig 619 álláshely szűnt meg, amelyből 238 pedagógusi. Közülük 14 embernek bizonytalan a helyzete, ugyanakkor 224 embernek már biztosítottak állást. A tárcavezető szerint ebben nagy szerepe volt annak a kiadványnak, amelyet már júniusban eljuttattak az iskolák fenntartóihoz és a pedagógusokhoz. Ebben olyan lehetőségekről tájákoztatták az érintetteket, amelyek megkönnyíthetik a munkavállalásukat. A kiadványban felsőfokú szakképzések és képzési támogatás mellett a Pedagógusok új szerepben, az Új pálya, a Prémiumévek programokról, valamint a Pályamódosító hitelprogramról lehet olvasni, de szó esik benne a távmunkáról és a külföldi munkalehetőségekről is.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetétől (PDSZ) hétfőn azt mondták: ősszel 10 ezerre nőhet az állástalan pedagógusok száma, a számukra indított továbbképzési programok azonban nincsenek rendesen kidolgozva. Az érdekképviselet szerint a tanárokat a közoktatásban kellene tartani, de a kormány ehelyett az átképzési programokra helyezi a hangsúlyt – hogy a pályát váltó tanárok fizetését ne közpénzből kelljen megoldani. A PDSZ két demonstrációt is tervez jövő hónapban a közoktatás helyzete miatt.








hirdet�s