Az Oktatási Hivatal nem talált szabálytalanságot Gyurcsány fiának érettségije körül

Az Oktatási Hivatal nem talált olyan törvénysértést, amely indokolná a Montessori Alapítványi Iskola idei érettségi vizsgáinak megkérdőjelezését vagy megsemmisítését. A hivatal hétfői közleményét azután a vizsgálat után küldte el, amelyet 3 szülő bejelentése alapján indított, akik többek között azt állították: a vizsgán kivételeztek Gyurcsány Ferenc fiával.

Az Oktatási Hivatal a vizsgálat során meghallgatta a szülőket, a pedagógusokat, az intézmény vezetőjét és az érettségi vizsgabizottság elnökét is. A panaszos szülők a vizsgálat folyamatában részt vettek, a keletkezett iratokba betekintést nyertek – áll a közleményben. A dokumentum azt is leszögezi, hogy bár nem találták törvénysértőnek az érettségi lebonyolítását, az intézmény működésének ellenőrzése tovább folyik.

A bejelentést tevő szülők szerint az érettségin egyedül Gyurcsány Ferenc fiának biztosítottak két tantárgyból is plusz egy órányi vizsgaidőt. A miniszterelnök fiát a hivatalos vizsgaidő lejártakor állítólag egy különterembe vezették át, ahová egy felkészítő tanár is elkísérte. Amikor az egyik diák benyitott az ajtón, azt látta, hogy a fiú a tanár jelenlétében szorgalmasan körmöl, miközben a padon mindenféle papírok is ki voltak terítve, amiket az ajtónyitásra kezdett összekapkodni.

A szülők szerint kilenc diák volt az írásbeli és a szóbeli érettségin, közülük heten voltak korábban is osztálytársak. Rögtön az írásbeli után aláírattak velük egy nyilatkozatot, hogy nem emelnek kifogást a vizsgával kapcsolatban. Amikor aztán kijavították az írásbeliket, közölték, hogy az hat diáknak nem sikerült.

Az iskola állítólag súlyos szakmai hibákat vétett az érettségi előtt is. Négy év alatt négy osztályfőnöke volt a gyerekeknek. Volt olyan tantárgy, amit egyetlen év alatt öten tanítottak. Ha éppen nem volt tanár – az egyik érettségi tantárgyból négy hónapig – nem volt helyettesítés, az órákat nem tartották meg. Sok tantárgyból pedig nem is voltak tankönyvek – mondják a szülők.








hirdet�s