Az okos fiatalok rockot hallgatnak

Rock
Rock
Azok a tinédzserek, akik a szobájukba zárkózva kemény rockzenét bömböltetnek fülrepesztő hangerővel, általában kiemelkedően tehetségesek és okosak.

Ezt állapította meg a brit Warwick-i Egyetem pszichológus professzora, szerdán közzétett tanulmányában. Stuart Cadwallader ezer tehetséges fiatal kikérdezése után jutott arra a következtetésre, hogy sutba dobhatjuk azt az általánosan elterjedt nézetet, miszerint az átlagosnál okosabb és tehetségesebb tinédzserek leginkább komolyzenét szeretnek hallgatni és állandóan olvasnak.

A felmérés szerint szinte mindegyik kikérdezett ifjú rajongott a heavy metal bandák valamelyikéért. A pszichológus szerint a különösen intelligens tinédzsereket nyomasztja, hogy tudják: okosabbak az átlagnál és mégsem ennek megfelelően értékelik őket az esetek többségében. Az így állandósuló stressz oldására “használják” a fiatalok az agresszív és hangos rockzenét.

A professzor arra is felhívta a figyelmet, hogy a rockzenészek között sem ritka a “hagyományos” területeken is kiemelkedő tehetség. Példának említette a Queen gitárosát, Brian May-t, aki éppen most írja doktori disszertációját asztrofizikából, valamint az Iron Maiden énekesét, Bruce Dickinsont, aki történelemtanár, nemzetközi szinten is jegyzett vívó, valamint kereskedelmi repülő-pilóta.

Kapcsolódó:

  • Motiválja magát! Válasszon zenét!
  • Hatásos a zeneterápia







  • hirdet�s