„Az nem baj, ha az ember nem ért egyet azzal, akit játszik”

Akt.:
„Az nem baj, ha az ember nem ért egyet azzal, akit játszik”
© Fotó: Éder Vera
Miskolc – Van, amikor a szerep írja az életet. Ha egy szerep hat a nézőre, hogy ne hatna az előadóra? Interjú Nádasy Erika színművésszel.

„Lehet, hogy a néző azt hiszi, engem lát, de a színpadon én egy szerepben vagyok” – mondja. Hogyan kerül a szerepbe? És hogyan a szerep őbelé? Nádasy Erikával, a Miskolci Nemzeti Színház tagjával beszélgettünk.

Milyen az évada?

Nádasy Erika: Összesűrűsödött. Nagyon gyors vágtában megvolt az összes engem érintő előadás bemutatója. Ami nagy szerencse: jön a tavasz, és már nem próbálok. Mehetek a kertbe, és este frissen-fitten jöhetek be az előadásra.

Tényleg pihenteti a kerti munka?

Nádasy Erika: Ó, persze! Más fajta munka. Annyi az átváltozási idő, amíg átérek Egerből – ahol élek – Miskolcra, ahol dolgozom. Ha nehezebb az aznapi szövegem, folyamatosan mondom az autóban. Egyébként már nem szorítanak a szerepek, hogy jaj, mi lesz este. Csúnya is lenne. A próbák során meg kell tudni szerezni a magabiztosságot.

A mostani szerepei közül melyiknek nehéz a szövege?

Nádasy Erika: Megtanulni a legnehezebb Dobyné szövegét volt, a Kivilágos kivirradtigból. Azért, mert sokat változott, próbáról próbára. Volt, amit már tudtam, és felülírta az új változat: másik mondat kellett. Az előadás archaikus nyelvezete miatt pedig a Bakkhánsnőket mondanám.

Két olyan előadásban is játszik, amelyik súlyos társadalmi kérdésekkel foglalkozik – mi történik az emberrel a történelem nyomása alatt.

Nádasy Erika: A múlt és az identitás kérdése a témája A mi osztályunknak és a Kivilágos kivirradtignak. Dolgozott bennem a félsz, nehogy valami hasonló jusson eszembe ezekről a szerepekről: ugyanaz az eszköz, azonos fordulat vagy hangsúly. Izgalmas megkeresni azt, ami egészen különbözővé teszi egyik szerepet a másiktól. Izgalmas, és nagyon nehéz… Minél többet játszol, annál több eszközödet használod el/fel. Mindig újabbakat kell keresni.

Hogyan születik a karakter? Elég a szerepre figyelnie, vagy a nagyobb egészet is át kell látnia hozzá, hogy megmutathassa: miért éppen így viselkedik az ember, akit ábrázol?

Nádasy Erika: Soha nem elégszem meg azzal, hogy csak a saját szerepemet értsem, lássam. Át kell látnom az egészet, hogy el tudjam benne helyezni magamat. Ilyenkor nagyon kell vigyázni, nehogy a szereplő egyes helyzetekben „többet tudjon”, mint amennyit szabad neki. Hiszen csak Nádasy Erika tudja a végkifejletet, Dobyné például – akit a Kivilágosban játszom – nem tudhatja. Előfordul, hogy ezt elfelejtem, akkor jön a rendező és kijavít. De sokszor a partnerek reakciója, figyelme vagy épp passzivitása inspirál valamire. Nagyon fontos a színpadon a többi szereplőhöz képest is elhelyezni a magunk figuráját.

Mi segíti leginkább a szerep megformálásában?

Nádasy Erika: Minden. A „teremtés” időszakában próbálom érteni az író szándékát, kétségbeesetten kapaszkodok az emlékeimbe, a rendező mondataiba, a partnerek szemvillanásába, megélt fájdalmakba, örömökbe, hatásokba, megfigyelt karakterekbe… és rakosgatom, mint egy puzzle-t. Aztán lesz egy végeredmény. Dobynéban például igen sok van a nagymamámból… sajnos már nem él…

Tartásos asszony volt?

Nádasy Erika: Éppen az ellenkezője. Takarító néni volt a vasúton. De a világlátása – világ nem látása – épp olyan. Az élete kizárólag a családjáról szólt: csak nálunk legyen rendben minden. Semmi más nem érdekes. És úgy tudott dicsérni, hogy attól megsemmisült az ember. És volt benne gonoszság is. De az mindenkiben van, legfeljebb nem gyakran engedi előbújni. Persze mindezt csak most látom, míg élt, ő csak „mamika” volt, akinek a táskájában mindig volt csoki…

Ez a szerep érdeme? Hogy segít valamit visszafelé is megérteni a való világból?

Nádasy Erika: Hát persze. Hogyan akarhatnám, hogy a néző értsen meg valamit általam a világból, ha velem ez nem történne meg. Aztán van, amikor ez súlyos következményekkel jár. Lehet, hogy ez bolondság, szokták mondani, hogy a színész nem normális, de előfordul, hogy az ember elkezd úgy élni, ahogyan az általa játszott szereplő. Én is átéltem ezt. Játszottam Shirley Valentine szerepét az egri színházban. Egy negyvenéves asszony, beszorítva a saját családi élete szürkeségébe, unalmába, tehetetlenségébe. Képtelen bármit kezdeni, csak a napi rutin van, elrepül az élet és ő nem élt egy percet sem. És fellázad, megteszi, amit mindig is szeretett volna. Kilép a biztonságos családi nihilből és új életet kezd. Képes rá. És ez akkor befészkelte magát az agyamba. Addig-addig mondogattam, hogy tényleg, hát élet az enyém? Színházba be, munka, otthon, főzés, takarítás, és számít-e valamennyire is, hogy mit gondolok? Addig dolgozott bennem ez, hogy végül elváltam.
De olyan fordulat volt ez, amitől jobb lett az élete?

Nádasy Erika: Nem tudom… mi lett volna, ha… Szerencsére megvan a képességem, hogy akár a legrosszabbat is átfordítom jóra.

Hogyan lehet kiegyelni, hogy mi egy ilyen fordulatban az ember szerepe, és mi múlik a szerencsén?

Nádasy Erika: A jó felé kell törekedni, és akkor nem tudsz belőle rosszul kijönni. Vagy ha mégis, akkor tudsz rajta korrigálni. Hallottam erre egy kifejezést: pozitív hozzáállás.

Honnan szokta tudni, mi a jó?

Nádasy Erika: Nem tudom. Inkább csak megérzés.

Különleges adottság?

Nádasy Erika: Nem kell ehhez különleges adottság. Kellő derűvel kell szemlélni az életet és akkor visszamosolyog.

A legtöbb ember küszködik ezzel: amit tennie kellene, jó lesz-e az. Sokakat visszatart a cselekvéstől a kétely. Könnyebb a biztos rosszat választani, mint a reménybeli jobbat.

Nádasy Erika: Az a legrosszabb választás. Ha az ember úgy marad. Ha keserű és boldogtalan lesz a döntésképtelenség miatt. Én mindig az első gondolatra váltok. Ha már egyszer megszületett a gondolat, nem lehet visszacsinálni. Muszáj lépni. A szüleim is ilyenek voltak, „vágjunk bele”, „csináljuk meg”, „nézzük meg”. Volt, amibe belebuktak, de soha nem ücsörögtek tétlenül.

Nem ellenkezik-e akkor a személyes habitusával Dobyné szerepe? Az ő tragédiája, hogy képtelen feldolgozni, amikor a világ a változásra kényszeríti.

Nádasy Erika: De. Azért nagyszerű a színház, mert napi három órára olyan ember is lehetek, amilyen az életben nem lennék soha.

Érdekes ez: bármilyennek játszhatná, nem tudnánk, mi minden más lehetett volna abban a szerepben. Önt látjuk majd, és olyannak fogadjuk el, amilyennek mutatja.

Nádasy Erika: De a rendező nem fogadná el, ha nagyon eltérülnék a szerep lényegétől. És a szerep is meghatározza, hogy meddig lehet elmennem. Dobynéból nem lehet modern, felvilágosult nőt formálni. Móricz Zsigmond nem ilyennek írta meg. A környezetéből nem ez következik, a jelleme egészen más. Lehet, hogy a néző azt hiszi, engem lát, de a színpadon én egy szerepben vagyok.

Kiemelkedő pillanat számomra a Kivilágos kivirradtig előadásában, amikor csak áll, és néz némán, és bár semmi bizonyosságom rá, de tudom: most értette meg, hogy minden és örökre megváltozott az életében.

Nádasy Erika: És elfogadja, beletörődik. De az Dobyné beletörődése és nem Nádasy Erikáé. Sokszor játszottam olyan nőket, akik hasonlóak hozzám, közel állnak ahhoz, amilyen én vagyok. Edith Piafot, Shirley Valentine-t, Sárbogárdi Jolánt. Amikor ide szerződtem, Miskolcra, a Tótékban volt talán az első olyan találkozásom egy szereppel, hogy éreztem: márpedig én nem így reagálnék. Nem lennék ilyen tehetetlen. Ott állok a szerepem szerint, Tótné, és – mint Nádasy Erika – érzem, hogy oda kellene menni, és fejbe verni ezt az őrnagyot, vagy csak azt mondani neki: „takarodj ki a házamból!”. Én tudom, de a szerepem szerint nem teszem meg. Ezektől a belső harcoktól is alakulnak a helyzetek, amitől izgalmasabb lehet a darab. Az nem baj, ha az ember nem ért egyet azzal, akit játszik. Fel kell mutatni: drága barátnőm, ha ilyen balfék vagy, mint Tótné és nem látod, mi történik veled, körülötted, beültetnek a hintába és nincs kiszállás.

Amiket most játszik, inkább nyomasztó korok igazi mélységükben beláthatatlan sorsú alakjai. Mi védi meg attól, hogy ne hasson a személyes életére az ilyen szerep?

Nádasy Erika: Nem tudom. Úgy vagyok vele, hogy csak játsszam el az elejétől a végéig tisztességgel. Amikor ez sikerül, rám ugyanúgy hat, akár a nézőre. Van katarzis. Megszűnik a nyomás. Ezt a feladatot megoldottam. Na, mára letehetem a lantot. De persze nehéz a gondolattól szabadulni, ami felmerül például A mi osztályunk kapcsán. Auschwitz látványa a számomra is feldolgozhatatlan. Tanultuk az iskolában, emlékszem rá, százszor megkérdeztük a tanárunkat: hogyan lehetséges, hogy az ember ilyet tegyen. Hogyan lehetséges elfogadni ezt a sorsot. És hogy senki nem segít. Miért és hogyan válik az ember ilyen aljassá és érzéketlenné. Felfoghatatlan. A színdarab nélkül is az.

Gyakori kérdés: jó, hogy ilyen témákkal foglalkozik a színház?

Nádasy Erika: Mi mással? Mi – úgy látom – az előadásainkkal nem foglalunk állást. Felvetünk problémákat, az állásfoglalást rábízzuk a nézőre: vigye haza ezt a tablót. Lehetőleg jusson az eszébe. Tudja továbbgondolni. És reménykedünk: talán lesz hatása, változik valami az emberekben.

Az emberek. Nem tudjuk, milyenek. Erről szól a színház is.

Nádasy Erika: Igen, mindenkiben van jó is, rossz is. A színháznak feladata, hogy jobbá tegye a világot. Hát hiszen mi másért lennénk. A művészet hozzátesz az ember életéhez. Felmutatjuk azokat a helyzeteket, kapcsolatokat, amiben az emberek élnek. Vagy amiben éltek más emberek. Hogy esetleg többé ne kerüljünk ilyen helyzetbe. Ezt kötelességünk a legjobb szándékunk szerint, a legjobb tehetségünkkel megmutatni.

Ezzel eszemben sincs vitatkozni. De érdekelne a véleménye: nem célravezetőbb egyértelműen fogalmazni? Ha a rossz, az rossz.

Nádasy Erika: De ki mondhatná ki biztonsággal, hogy kizárólag a mi olvasatunk a jó? Meg kell maradnia a néző szabadságának, értelmezze ő, amit lát. Nem úgy kell a nézőt vezetni, hogy megmondjuk neki, mit kell gondolni. Az a színház szörnyű és demagóg. De ha az embert gondolkodásra, esetleg vitára, beszélgetésre készteted, mindent megtettél, amit a színház eszközeivel tehetsz.

„Szörnyű és demagóg” – mondja. Vannak korok, amikor az egyértelmű fogalmazást elkötelezett művészetnek hívják. A néző szabadsága pedig mindig megvan: bármikor vitathatja, hogy helyes-e az alkotói nézőpont.

Nádasy Erika: De ennél sokkal több, ha tovább gondolkodhat a látottak kapcsán. Nem mondom a szerepemmel, hogy ez milyen aljas ember, csak megmutatom, hogy így cselekedett. Ebben a helyzetben ez így történt. Döntse el a néző, ő mit tett volna.

– Bujdos Attila –


A tények

Nádasy Erika szerepei a Miskolci Nemzeti Színházban, a 2016–2017-es évadban:

Hírnök – Euripidész: Bakkhánsnők, rendező: Szőcs Artur.

Dobyné Ágnes – Móricz Zsigmond: Kivilágos kivirradtig, rendező: Rusznyák Gábor.

Mme Pinchard – Georges Feydeau: A hülyéje, rendező: Szőcs Artur.

Zocha – Tadeusz Slobodzianek: A mi osztályunk, rendező: Béres Attila.








hirdet�s