Az MSZP elítéli a hévízi polgármester elleni agressziót

Az MSZP elítéli hévízi polgármester elleni agressziót. A párt elnöke így reagált arra, hogy Papp Gábort hétfőn életveszélyesen megfenyegették.

Ahogy arról a Független Hírügynökség már beszámol, Hévíz polgármestere egy levelet kapott, amelyhez egy lőszert is mellékeltek. A borítékban egy levél is volt, amelyben egyebek mellett az állt: “Nézd meg jól az ajándékukat, a következőt nem a postás hozza. Ez nem fenyegetés, ez ígéret.” Papp Gábor a Fidesz sajtóosztályán keresztül jelezte, hogy nem lehet megfélemlíteni. A levél feladója egyelőre ismeretlen, ám a bélyegen található pecsétből kiderült, hogy a küldeményt a hévízi postán adták fel.

Az MSZP elnöke kedd este közleményt adott ki, amelyben leszögezi, hogy pártja politikai véleménykülönbségektől függetlenül elítél minden, a magyar közélet bármely szereplője ellen intézett szóbeli vagy tettleges agressziót. Mesterházy Attila hozzátette: a szocialisták, ahogy eddig is, ezután is minden eszközzel fel fognak lépni a politika békés mederben tartása érdekében.
– Független Hírügynökség –