Jegesmedvék

2019.12.23. 09:00

Magosi góllal tért vissza

Megnyerte a 33. forduló meccsét a DVTK Jegesmedvék Tipsport-ligás hokicsapata.

Kolodzey Tamás

Sikerrel zárták a Macik az ünnep előtti utolsó mérkőzést

Fotó: Bujdos Tibor

Vasárnap este a sereghajtó vendégeskedett Miskolcon, ahol a hazaiak teljes létszámmal, négy sorral álltak ki. Jégre lépett a műtéten átesett Magosi is, aki persze vigyázott magára. Némi meglepetést jelentett, hogy háromnegyed ház fogadta a csapatokat.

Farkas M. és Osko

Élvezetes volt az első harmad eleje, sok lövéssel, helyzettel, akcióval, csak a gól hiányzott. A kedélyeket csak az eladott és elhagyott korongok borzolták, de ezeket a jó tempó miatt megbocsájtották a nézők. A 10. percben csatár Magosi gólpasszáról egy ütemmel maradt le a védő Vandane, így elmaradt a „fordított” bravúr. R. Huna ravasz lövése a jobb sarokra tartott a 12. percben, Rajna azonban résen volt, aztán Beach lőtt egy egészségeset, majd a játékszer helyett a jeget találta el. Kevéssel ezután Farkas M. tört be a támadó harmadba a jobb oldalon. Lopta a távolságot, aztán amikor a ketrec elé ért, lövőcselt színlelt, és lőtt, ezzel járt jól, mert korongja beakadt a jobb alsóba (1–0). Alig telt el pár másodperc, amikor Osko emerfórban kitört, senki nem tudta megállítani, a vendégek második sorának középső embere pedig szemből, 4 méterről a kapu jobb oldalába bombázott (1–1). A 18. percben Kriska akár a vezetést is összehozhatta volna a „mikulásoknak”, ha Rajna nem figyel. Nagy forgalmat bonyolítottak le a csapatok, a célzások is záporoztak, az MHk együttese feltűnően jól szívta fel magát.

Nagyon hajtottak

A 22. percben szemre is szép góllal jutott előnyhöz a DVTK. Vas jobbról adott az egyedül maradt Beauvillierhez, aki átvette a korongot, felnézett és közelről a keresztvas alá emelt (2–1). A 24. percben a játékvezetők jégkészítő kisiparosnak csaptak fel. Kézzel és korcsolyával tömködték a piros vonalon a pályát, aztán előkerült egy tűzoltó készülék, a személyzet fújt néhányat és ez megoldást adott a műszaki bajra. A 31. percben Galanisz átadását Magosi csépelte kapura, a játékszer pedig Zalivint érintve vágódott a jobb felső sarokba (3–1). A találkozó felénél már 42 célzást mutatott a lőlap, és a sportszerű küzdelemre jellemző, hogy mindössze 2–2 perc kiállításban részesültek a felek. A piros-fehérek támadójátéka sokkal veszélyesebb volt, de a Liptószentmiklós egy pillanatra sem adta fel a csatát.

Nagyot küzdöttek

A harmadik szakaszban nagyon akartak a szlovákok, akik Vas kisbüntetését követően Petran révén a kék vonalról összehozták szépítő góljukat, így a meccsben maradtak (3–2). St. Pierre testre ütésért szintén kiült, így szorult helyzetbe kerültek a Jegesmacik, de túlélték a krízist. A felület minden részét bejátszották a korongosok, a nézők pedig élvezték a nagy iramú lüktetést. A vágy mindkét oldalon egy-egy soványka gól volt, az idő múlása persze éltette a miskolci reményeket. A bulikat általában a diósgyőriek nyerték, a fizikai mutatók pedig ikszet hoztak. A hajrában Zalivin elhagyta a ketrecét, a visszagurítást azonban a lefülelték. Az 56. percben St. Pierre, utána pedig Vas állt közel a döntnöki szerephez. Ember-ember elleni nyílt hokit mutattak az alakulatok. Jött a szlovák időkérés és a kapus levitel, alig több, mint 60 másodpercre, de maradt a 3–2. Most a nyertes és a vesztes is megérdemelte a tapsot.

Jegyzőkönyv: DVTK Jegesmedvék – MHk 32 Liptovsky Mikulás 3–2 (1–1, 2–0, 0–1)

Miskolc, 1411 néző. V.: Müllner, Adamec (Stanzel, Soltés).

DVTK Jegesmedvék: Rajna – Gőz, Dudás (1), Beach, St. Pierre, D. Rodman – Láda B., Vandane, Beauvillier 1, Vas (1), Részegh – Szirányi, Kiss D., Harrison, Galanisz (1), Magosi 1 – Vojtkó, Farkas M., Lövei (1), Miskolczi (1), Kiss P. – Farkas M. 1 – Adorján (kapus). Vezetőedző: Marcel Rodman.

MHk 32 Liptovsky Mikulás: Zalivin – Kurali, Kramár, Kriska, Piatka, Sukel – Nemec, Petran 1, Rudolf Huna (1), Osko 1, Vybiral – Roman, Mezovsky, Surovy, Robert Huna, Richard Huna – Droppa, Smutny, Haluska, Uhrik, Listiak – Romancik (kapus). Vezetőedző: Anton Tomko.

Kiállítások: 6, ill. 2 perc.

Marcel Rodman: – Nagyon jól kezdtek a vendégek, akik bátran támadtak. A 2-1-es vezetésünk után a nyílt játék fontos eleme volt, hogy nekünk sikerült megszereznünk a harmadik gólt. A liptószentmiklósiak később is megnehezítették a dolgunkat, így nagyon megdolgoztunk a három pontért.

Anton Tomko: – Gyors volt a meccs, mindkét csapat sokat támadott. Miután kiegyenlítettünk, két hiba után két gólt kaptunk, majd szépítettünk, de az egyenlítés elmaradt. Úgy ítélem meg, hogy egy pontot mindenképpen megérdemeltünk volna.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában