Az MLSZ hivatalos tájékoztatást kér
A bundabotrány újabb fejleményéről megkérdeztük dr. Borbély Zoltánt, a Magyar Labdarúgó Szövetség jogi- és sajtóirodájának vezetőjét.
– A nyomozás természetesen nem a mi dolgunk, hanem a hatóságoké – mondta az irodavezető. – A nyomozás egy szálon folyik, azt a Központi Nyomozó Főügyészség, mint magasabb hatáskörű szervezet, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai végzik. Az MLSZ ebben a konkrét esetben hivatalos tájékoztatást kér arról, hogy ki ellen indult a fogadási csaláshoz kapcsolódó bűncselekmény alapos gyanúja miatti eljárás. Az MLSZ ugyanis természetesen nem hagyatkozhat a hírközlő szervekre, az számára nem elegendő, hogy az eset Diósgyőrben történt, vagy más városban. Miután a szövetséghez megérkezik az illetékes szervezet személyes adatokkal ellátott átirata, az MLSZ illetékes testülete akkor folytatja le a fegyelmi eljárást és hoz döntést.
ÉM-KT
Budapest, Miskolc – Az MLSZ feljelentése nyomán vesztegetés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen 2009. decemberében a Nemzeti Nyomozó Iroda előtt indult és a Fővárosi Főügyészség által felügyelt bűntető ügyet – a közélet tisztasága elleni bűncselekményekhez kapcsolódó hatásköri szabályok 2011. áprilisában történt módosítására és az ezzel összefüggő szervezeti változásokra is figyelemmel – 2011. májusában a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta és a további eljárás folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki. A Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Irodával szoros együttműködésben folytatja.
Miskolc-Diósgyőr – Az ügyvezetés által meghatározott nyilatkozat stop miatt senki sem kommentálta a kedd délutáni edzés után a DVTK csapatkapitányának őrizetbevételét.
Budapest, Miskolc – Február 14-én – honlapján – az alábbiakról adott tájékoztatást a Magyar Labdarúgó Szövetség.
Miskolc-Diósgyőr – A Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai a DVTK edzéséről vitték el Lippai Ákost, az NB I-es együttes középpályását.
iskolc-Diósgyőr – Dudás Hunort, a DVTK ügyvezeztőjét kérdeztük, hogy terveznek-e valamilyen lépést a délutáni történések, Lippai Ákos főügyészségi őrizetbevétele ügyében.
Miskolc-Diósgyőr – A DVTK NB I-es labdarúgócsapatának kedden délután 15 órakor kezdődő edzése előtt sárga mellényes emberek lepték el a klubház öltözőfolyósóját, mint kiderült a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai érkeztek meg Diósgyőrbe.