Az MDF kampányt indít a bedugott telefontöltők ellen

Országos kampányt indít az MDF hétfőtől a konnektorban hagyott telefontöltők és egyéb elektronikus készülékek ellen – jelentette be az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten. Pettkó András ezen kívül azt is szeretné elérni, hogy az Európai Unión belül csak egyféle töltőnyílással rendelkező telefont lehessen kapni.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy a felmérések szerint a 11 millió magyar mobiltelefon-előfizető 10 százalékánál, vagyis egymillió felhasználónál van a nap 24 órájában konnektorba dugva a telefontöltő. Ez az MDF számításai szerint évi 8760 millió watt fogyasztást jelent, ami a paksi atomerőmű ötórás termelésének felel meg.

Az MDF éppen ezért 10 ezer példányban elkészített egy plakátot, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy a “konnektor nem unatkozik egyedül, ezért nyugodtan ki lehet húzni a töltőt.” Pettkó András a Független Hírügynökség kérdésére elmondta: a következő napokban a plakátokat zöld szervezeteknek, iskoláknak, munkahelyeknek és irodáknak küldik el.

Az ellenzéki párt ezen kívül az EU-nál azt szeretné elérni, hogy 2010. január 1-től egységes töltővel és csatlakozóval lehessen használni az összes mobiltelefont az Unióban. Pettkó András elmondta, hogy Viviane Reding EU-biztos már tájékozódott az ügyben és az EU illetékes bizottságát bízta meg a kérdés körüljárásával.








hirdet�s